Híreink
Legfrissebb híreink
Csongrád-Csanád minden pontján lángra kap az aljnövényzet
július 2, 2025
Összesen nyolc szabadtéri tűzesettel kapcsolatos lakossági bejelentést fogadott a szegedi műveletirányítás kedden. Domaszékre, Felgyőre, Makóra, Szentesre és Szegedre riasztották az egységeket. A legnagyobb kiterjedésű tűzeset helyszínen másfél hektáron lángolt az avar, a legkisebb tűz harminc négyzetméteres területen terjedt szét. A városok hivatásos egységei oltottak reggeltől estig, munkájukat több helyszínen is segítették a mórahalmi és a szentesi önkéntes egyesület tűzoltói. Személyi sérülés sehol sem történt. Kigyulladt egy melléképület kedden este Szegváron, a tűz egy óvodaépület tetőszerkezetére is átterjedt. A szentesi, a hódmezővásárhelyi és a csongrádi hivatásos tűzoltók négy vízsugárral oltották a lángokat. Megakadályozták, hogy a tűz átterjedjen a belső terekre. Sérülés nem történt - közölte a katasztrófavédelem szerdán.
View More
Vádemelés: halálra marták a kutyák az egy éves kisfiút Csongrád-Csanádban
július 1, 2025
A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki két éve, hosszabb időre felügyelet nélkül hagyta gyermekét, akit ezalatt halálosan megsebesített a család kutyája egy megyebeli kistelepülésen - közölte kedden a Csongrád - Csanád Vármegyei Főügyészség. A vádirat szerint a vádlott 2023. július 18-án reggel az egy éves gyermekével volt otthon, miután a párja dolgozni ment. A nő a házban magára hagyta az önállóan már járni képes kisfiút, aki a vádlott által nyitva hagyott ajtón keresztül kijutott az udvarba, és a terasz mellett kikötött, két nagytestű kutya közelébe ment. Az egyik állat megharapta a sértettet, és olyan súlyos sérüléseket okozott neki, hogy rövid idő alatt, a helyszínen életét vesztette. Az anya csak jóval később, már holtan talált rá gyermekére, akihez segítséget is csak hosszabb idő elteltével hívott. A főügyészség a vádlottat tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja. A nő bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.
View More
Idén is látványos volt a kérészek tánca a Maroson
július 1, 2025
Több tízezer tiszavirág rajzását figyelhettük meg a közelmúltban a Körös-Maros Nemzeti Park tájain kanyargó Maroson. A rajzás a folyó makói illetve deszki szakaszán volt a leglátványosabb. Hajdanán még Európa-szerte általánosan elterjedt volt ez a rovar, azonban manapság már csak a Tisza vízrendszerében találkozhatunk vele nagyobb számban. A tiszavirágok nyár eleji rajzása minden évben az egyik leglátványosabb természeti jelenség, mely általában június első felére esik. Ez idén is így történt. Az imágók legfeljebb fél napig élnek, szájszervük nincs is, hiszen ez idő alatt táplálkozásra nem fordítanak időt, egyetlen feladatuk a pártalálás, a párzás, így az utódnemzedék biztosítása. Idén a Maros folyón az előrajzás már június első hetében megtörtént, majd június második hetében már egy egészen látványos, többezres rajzást figyelhettünk meg a folyó makói, illetve deszki szakaszán. Ezután igazán nyugodt, szélcsendes, meleg esték következtek, azonban a rajzás mégis alábbhagyott és csak június 20. környékén tapasztalhattunk igazán tömeges tiszavirágzást, néhány tízezer rovarral. Aztán nagyon gyorsan, szinte teljesen lecsökkent a jelenlétük. Az idei főrajzásról elmondható, hogy alulmaradt a tavalyi rendkívül tömeges virágzáshoz képest, de így is mindenképpen megkapó látványban volt részük azoknak a természetbarátoknak, akik figyelték a Marost ebben az időszakban - számolt be róla a nemzeti park hétfőn. Fotó: Balla Tihamér/kmnp.hu
View More
Strandröplabdában versenyeztek a csongrád-csanádi rendőrök
június 30, 2025
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata pénteken vett részt a Balaton partján megrendezett Országos Rendőr Mix Strandröplabda Bajnokságon - számolt be róla a megyei rendőrség oldala hétfőn. A megmérettetésen 18 rendőri szerv képviseltette magát, a hét csongrád-csanádi rendőr a 14. helyen végzett. A csapat tagjai: Bencsik Judit főhadnagy, Fábián András Ferenc főhadnagy, Kőrösi Sándor főtörzsőrmester, Varga Zoltán őrmester, Gábor Noémi rendvédelmi alkalmazott, Sigmond György és Maodus Milán munkavállalók. Fotó: Csongrád-Csanád vármegyei rendőrség
View More
Életet mentett a szén-monoxid érzékelő Makón
június 30, 2025
A hétvégén több riasztást is kaptak a megye tűzoltói. Makón a szén-monoxid érzékelő jelzett, Kiszomboron az aljnövényzet kapott lángra. Ötszáz négyzetméteren lángolt az avar szombaton Zsombón. A szegedi hivatásos, valamint Subasa település önkéntes tűzoltói oltották el a lángokat. Egy lehasadt faág akadályozta a járműforgalmat vasárnap Domaszéknél. Reggel érkezett a lakossági bejelentést, az ágat a szegedi hivatásos tűzoltók távolították el. Mártély üdülőterületén égett az avar vasárnap, mintegy háromszáz négyzetméteren. A hódmezővásárhelyi hivatásos és a mártélyi önkéntes egységek oltottál el a lángokat. Ezer négyzetméteren égett a száraz aljnövényzet vasárnap Kiszomboron. A makói hivatásos tűzoltók két vízsugárral oltották el a tüzet. A száraz fű égett ötszáz négyzetméteren vasárnap Hódmezővásárhelynél, a 47-es útnál. A település hivatásos egysége fékezte meg a lángokat. Egy hektáron lángolt az aljnövényzet vasárnap Szegeden, a Pöröséri út mellett. A szegedi hivatásos és az algyői létesítményi tűzoltók fékezték meg a lángokat, munkájukat a Subasa,Sziksóstó,Öreghegy Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó egyesület egysége is segítette. Több, mint kétezer négyzetméteren égett a száraz, füves terület vasárnap Szentesnél, a 451-es út mellett. A szentesi hivatásos tűzoltók rövid idő alatt eloltották a lángokat. Egy családi ház és annak melléképülete égett vasárnap délután Szentesen, a Nagyörvény utcában. Három város hivatásos egységei mellett a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat szakembere is a helyszínre érkezett. Három vízsugárral oltottak a tűzoltók, közben a melléképületben felhalmozott berendezések, lomok is lángra kaptak. A tűzesetben nem sérült meg senki, de a ház lakhatatlanná vált. Jelzett a szén-monoxid-érzékelő vasárnap egy makói családi házban. A konyhában adott le vészjelzést a készülék, ahol egy nyílt égésterű vízmelegítő működött. A szegedi tűzoltók méréseket végeztek, a gázszolgáltató szakemberei átvizsgálták a tüzelő-és fűtőberendezéseket. Nem sérült meg senki.
View More
Éjszakai tárlatvezetést tartottak a makói József Attila Múzeumban
június 29, 2025
Szombaton 17 órától várták a vendégeket a múzeumba érdekes programokkal, sőt 19 órától lámpás tárlatvezetések kezdődtek a múzeumban és a könyvtárban. A Múzeumok Éjszakája keretében kézműves foglalkozásokkal, zseblámpás tárlatvezetéssel, mosolyudvarral, népi játszótérrel és lovaskocsizással várták az érdeklődőket a makói múzeumba tegnap este. 17-20 óra között lovaskocsikázási lehetőség volt a főtéren Horváth Zoltán jóvoltából, a skanzenben pedig a Makói Lovas Egyesület közreműködésével futószáras lovaglást lehetett kipróbálni. A programok egészen 23 óráig tartottak, ekkor ért véget a zseblámpás tárlatvezetés az állandó kiállításaikban, illetve a Rudnay 100 képzőművészeti kiállításban. Fotó: József Attila Múzeum
View More
Bemutatta alkotásait Nadobán László
június 29, 2025
Az eltérő és különböző anyagokból megformázott műalkotások egységben jelentek meg Nadobán László népi iparművész szombat délután megnyitott kiállításán a makói levéltárban. Az önkormányzat oldalán azt írták: a művész elég sokoldalú, szobrász, textiltervező és szövő is egyben, akinek szerteágazó az anyagmegmunkálása, hiszen pamuttal, márvánnyal, bronzzal és agyaggal is dolgozik. A képzőművészet általi egységbe rendeződést csodálhatták meg tegnap a levéltár kiállító terében az érdeklődők. A megnyitón Halmágyi Pál nyugalmazott múzeumigazgató és Kiss Jenő Ferenc szobrászművész beszélgetett Nadobán Lászlóval, a Natura Marosmenti Művésztelep meghívott alkotójával, valamint dr. Molnár Gyula előadóművésznek, a Molnár Dixieland Band vezetője is közreműködött. Fotó: Makó Város Hivatalos Oldala
View More
Csíkszeredai gyerekek látogattak Makóra
június 28, 2025
Székelyföldi testvérvárosunkból, Csíkszeredából érkező gyermekeket, valamint az önkormányzati testület néhány tagját köszöntötték Makón - adta hírül a város oldala. Tegnap este Farkas Éva Erzsébet és néhány képviselő a Szent Gellért Borházban látták vendégül székely barátainkat, ahol a Csanád Táncegyüttesnek és a Csürhe Bandának , valamint a táncegyüttes vezetőinek, Hajnal Jánosnak és Lábas Katának köszönhetően egy csodálatos táncház keretében eleveníthették fel együtt az egy tőről fakadó népszokásainkat. A két települést az egy nemzethez való tartozás, a közös gyökerek kötik elsősorban össze, de ebben nagy szerepet játszik a magyar népzene és néptánc ápolása, művelése is. Fotó: Makó Város Hivatalos Oldala
View More
Erdőt telepítenek a téglagyári tó helyére Makónál
június 28, 2025
A makói külterület 0412/26 helyrajzi számú ingatlant decemberben már eladásra kínálta a makói önkormányzat. Akkor végül nem adták el, azóta viszont újra meghirdették, ezúttal pedig vevőre talált. Legutóbb a szegedi székhelyű Hunaterra Kft. 22,1 millió forintos vételárát elutasította az önkormányzat. A héten testületi ülés volt, ahol ismét dönteniük kellett a képviselőknek az eladásról, ezúttal viszont új vevők jelentkeztek. Ők a makói Roofline Kft. és a Borci Trans Kft., akik 20 millió + ÁFÁ-t, illetve 28 millió + ÁFÁ-t adtak értek. Nyilván a drágábbikat fogadták el, így a Borci Transhoz került a 9 hektár 8.580 m2-es terület. A terveik szerint a terület feltöltése után erdőtelepítésbe fognak.
View More
Átvették a sárga gombot a makói JAG végzősei
június 27, 2025
A mai napon a nyolc évfolyamos 12.A osztályunk tagjai vehették át érettségi bizonyítványukat, és ezzel lezárultak az idei érettségi vizsgák iskolánkban - adta hírül a Makói József Attila Gimnázium pénteken. Hagyomány, hogy ilyenkor a gombavatón megkapott zöld gomb mellé megkapják a sárgát is, az érettség jeleként. A 23 fős osztály összesen 30 db emelt szintű érettségi vizsgát teljesített, melyek átlaga 71%. A vizsgákon a tanulók rengeteg szép eredményt értek el, amit bizonyít, hogy 19 tanuló egy vagy több tantárgyból olyan kimagaslóan teljesített, hogy dicséretben is részesült. Beinschrothné Gazdag Ágnes osztályfőnökként és matematika tanárként is 8 évig kísérte az osztály tagjait, ezért az ezüst A betűvel ellátott piros gombot vehette át Varga Bálint igazgatóhelyettes úrtól. A 12.A osztály mellett a 11.A osztály tagjai is nagy számban tettek előrehozott érettségi vizsgákat, melyeket remek, túlnyomó többségben jeles eredménnyel zártak. Fotó: József Attila Gimnázium Makó
View More