Híreink
Legfrissebb híreink
Pontosítás alatt a hiányzó Kiszombor – Klárafalva kerékpárút tervei
augusztus 26, 2025
Jó hírekről számolt be Jani János, Ferencszállás polgármestere arról a bicikliútról, amely a községen halad át. A polgármester tudatta, az Építési és Közlekedési Minisztérium részéről Németh Bálint projektvezető irányításával egyeztető tárgyalást tartottak a Kiszombor és Klárafalva településeket összekötő (Ferencszálláson áthaladó) kerékpárút tervezésének pontosítására. A megbeszélésen részt vettek az UNITEF’83 Zrt.-VIA FUTURA Kft.-TURA-TERV Kft. konzorcium munkatársai is. A projekt feladatainak értelmében a tervezők 2025. október elejére elkészítik a tanulmánytervet véleményezés céljából. Fotó: Google Maps
View More
Elköltözik az edzőpark a Rákosi útról
augusztus 25, 2025
Múlt héten Farkas Éva Erzsébet polgármester, Vass Gábor képviselő és Bakos Tamás Gábor, a Makói Szolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója felkereste a Rákosi úton található kondiparkot. Ennek oka, - a polgármester tájékoztatása szerint, - hogy az edzőpark kihasználatlanságát hosszú ideje figyelemmel kísérve az a döntés született, hogy áthelyezik a Hagymatikum Gyógyfürdőbe , ahol az udvaron, a sportpályák közelében lesz felállítva. Farkas Éva Erzsébet szerint ezzel tovább bővítik a fürdő szolgáltatásainak a körét. A kondipark kiválóan alkalmas lesz arra, hogy a Hagymatikum vendégei aktívan ki tudjanak kapcsolódni, hiszen számos erősítő- és fitneszelem között válogathatnak majd. Az edzőparkot 2022 nyarán adták át. Akkor az újvárosi körzet képviselője, Mágori András azt írta, kimondottan olyan helyet kerestek, amely a honvédi körzettel határos, hogy mindkét városrész lakosai könnyen megközelíthessék. Fotó: Google Maps
View More
Technikai okok miatt kaptak hibás levelet a makóiak is az MBH Banktól
augusztus 25, 2025
Múlt héten rengetegen panaszkodtak arra makói, kiszombori, maroslelei Facebook csoportokban, hogy más nevére szóló levelet kaptak az MBH Banktól, de az ő lakcímükre. Volt olyan, akinek nem csak egyet, hanem kettőt, hármat is bedobtak a postaládájába. Kiderült, hogy tévedés történt, ezt maga a pénzintézet ismerte el. Történt ugyanis, hogy 2025. augusztus 18-tól postai úton általános ügyféltájékoztató levelet küldtek ki az ügyfélkör egy részének, amelyben informatikai fejlesztések, valamint termékmodernizáció miatt 2025. október 31. naptól bekövetkező változásokról tájékoztatták az érintett ügyfeleket. Azonban technikai okok miatt a kiküldött levelek egy részén hibás címzés szerepelt. A bank hozzátette, a kiküldött levelek csupán általános, publikus tájékoztatást tartalmaznak, ügyfelekre vonatkozó banki azonosító adatokat nem. A hitelintézet az esetet kivizsgálta, melynek során megállapította, hogy az – a levél adattartalmát figyelembe véve – az érintettek jogaira kockázattal nem jár. Amennyiben egy ügyfél a tájékoztatással kapcsolatban érintett, és nem érkezett hozzá megfelelő címzéssel tájékoztató levél, akkor hamarosan új levelet fog kapni megfelelő címzéssel. Így az ügyfeleket semmilyen hátrány nem éri a hibás címzés miatt. Azt kérik, hogy aki ismeretlen névvel vagy hibás címzéssel kapott küldeményt, semmisítse meg azt.
View More
Elhunyt Gilicze János nyugalmazott levéltáros, történész, egykori önkormányzati képviselő, alpolgármester
augusztus 25, 2025
Gilicze János - aki Makó város kulturális és politikai közéletének meghatározó alakja volt, - életének 74. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Gilicze János levéltári főtanácsos 1982 és 2011 között majd’ harminc éven keresztül óvta, őrizte és gyarapította mindannyiunk közös kincsét, Makó város írott örökségét. Kollégái javaslatára Oltvay-díjjal jutalmazták. Levéltári teendői mellett rendszeresen publikált. Elsősorban Csanád és Torontál vármegye nemes családjainak genealógiáját és történetét kutatta. Nagyon sokat tett a földeáki Návay, valamint kiszombori Rónay család örökségének megőrzéséért és megismertetéséért, 1988-ban sajtó alá rendezte a vármegye kiemelkedő politikusa, Návay Lajos naplóját. Emellett könyvei és tanulmányai jelentek meg Földeákról, Bodófalváról, valamint a város környéki betyárvilágról is - emlékeznek meg róla a Szirbik Miklós Egyesület oldalán. Gilicze János a rendszerváltás óta a közélet egyik meghatározó alakja. 1988-ban a helyi MDF alapítója, később elnöke, 1990-től húsz éven át helyi önkormányzati képviselő, 2002–2005 között Makó alpolgármestere volt. Tóth Ferenc mellett a Szirbik Miklós Társaság alapítója, később elnöke, 2019-től a Szirbik Miklós Egyesület tiszteletbeli elnöke. Emellett a Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány tagja és a Makói Múzeumért és Kultúráért Alapítvány elnöke volt. Humanitárius tevékenysége révén a Szent György Lovagrend is a tagjai sorába fogadta. Fotó: Farkas Éva Erzsébet Facebook oldala
View More
Makón debütált a C.2.1 zenekar
augusztus 17, 2025
A Zenepaviloni Koncertek sorozat keretében szombat este ebben a felállásában első alkalommal lépett a közönség elé a C.2.1 - adta hírül Makó Város Hivatalos Oldala. Koszti Sándor énekes, basszusgitáros, az együttes dalszerzője és szövegírója elmondta, hogy mennyire örül ennek a lehetőségnek, csodálatos és semmi máshoz nem fogható akusztikája és hangulata van a Zenepavilonnak. A zenekar saját számokat játszott városunkban is, elsősorban dallamos rock stílusban. Érdekesség, hogy Koszti Sándor a Szegedi Szimfonikus Zenekar tagja, de szabadidejében szívesen ír és ad elő keményebb hangzású dalokat is. Fotó: Makó Város Hivatalos Oldala
View More
A hajrában nyert a Makó FC Szentesen
augusztus 17, 2025
Egészen a találkozó végéig döntetlenre állt a Szentes és a Makó összecsapása a labdarúgó megye I. nyitófordulójában, de végül a 95. percben megzörrent a hazai háló, így elhozták a 3 pontot a makóiak. Szentesi Kinizsi SZITE – Makó FC 0-1 (0-0) Vármegyei I. osztály 1. forduló. Vezette: Barta Norbert (Tapodi, Vereska) Szentes: Kotvics-Varga – Bartucz, Lázi (Harkai 90′), Mészáros, Rostás, Illés (Tóth I. 62′), Bartucz, Papp, Koncz Zs., Mihály R. (Ökrös 75′), Vincze. Makó: Garamvölgyi – Molnár D. (Fancsali 85′), Beregszászi, Vas, Kardos (Czebe 85′), Frank, Dancsó (Pepó 72′), Vajna, Pataki (László 72′), Miletic (Borbély 80′), Isaszegi. Gsz.: Beregszászi 95′. Sárga: Rostás 38′, Mihály 82′, Koncz 92′, ill. Beregszászi 38′, Frank 93′, Retek (vezetőedző) 96′.
View More
Pénteken rekordalacsony volt a Maros vízállása
augusztus 16, 2025
-118 centit mértek Makónál tegnap a Maroson. Ez persze nem a vízmélységet jelenti, hanem a rögzített 0 ponthoz való vízállást. A legkisebb vízszint (LKV) rekordja tegnapig -117 centiméter volt a Maroson, ezt 2022-ben, majdnem napra pontosan három évvel ezelőtt mérték. Ez változott meg tegnap a 15 órai méréskor, akkor -118 cm-t regisztráltak, beállítva az új negatív rekordot. Az Ativizig szakemberei ezt az értéket tegnap estig mérték, végül éjszakától kezdett el emelkedni a vízszint, szombat délutánra pedig -111 centimétert mértek. (Fotó: ATIVIZIG)
View More
Megérkeztek a tankönyvek a JAG-ba
augusztus 16, 2025
Ugyan a gólyák még nem repültek el Afrikába, és az időjárás is meleg és nyári, de az iskolakezdés közeledtét jelenti, hogy a tankönyvek ma megérkeztek hozzánk - számolt be róla kedden a József Attila Gimnázium. A következő napokban szétválogatják és csomagolják őket, hogy minden JAG-os diák szeptember 1-jén az évnyitó után az osztályteremben már magához vehesse az idei tanulnivalót tartalmazó csomagját. A 2025/2026-os tanév összesen 181 napos lesz, az első tanítási nap 2025. szeptember 1. (hétfő), az utolsó tanítási nap 2026. június 19. (péntek). Az őszi szünet 2025. október 23-tól november 2-ig tart. Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap így október 22.(szerda), a szünet utáni első tanítási nap pedig november 3. (hétfő). Fotó: József Attila Gimnázium Makó
View More
Változások jönnek a Makó – Apátfalva – Magyarcsanád – Nagylak buszjáraton
augusztus 15, 2025
2025. szeptember 1-től (hétfőtől) menetrendi változások lépnek életbe országszerte a buszjáratokban. Csongrád-Csanád megye is érintett, íme: 5004 Szeged – Hódmezővásárhely – Mindszent – Szentes – Csongrád A 4:25-kor Hódmezővásárhely Szegedre induló járat Szeged, Szent Ferenc utca érintése nélkül közlekedik. A munkanapokon 5:55-kor Szegedről Szentesre induló autóbusz a továbbiakban nyári tanszünetben munkanapokon rövidített útvonalon, Hódmezővásárhely, Autóbusz-állomásig és 5005-ös vonalszámon közlekedik. A munkanapokon 14:30-kor Szegedről Szentesre induló autóbusz Szeged, Szent Ferenc utca érintése nélkül közlekedik. 5005 Szeged – Hódmezővásárhely A 20:30-kor Szegedről Hódmezővásárhelyre induló autóbusz Szeged, Szent Ferenc utca érintése nélkül közlekedik. 5006 Algyő – Ady major autóbuszvonal új neve: 5006 Algyő, Bartók utca – Algyő, Rákóczi telep Az autóbuszok rövidített útvonalon, Algyő, Rákóczi telep megállóhelyig közlekednek és onnan is indulnak, valamint egyes autóbuszok módosított időpontban indulnak. 5010 Szeged – Hódmezővásárhely – Szentes – Csongrád A 8:25-kor Szentesről Hódmezővásárhelyre induló autóbusz nyári tanszünetben munkanapokon nem közlekedik. A munkanapokon 9:45-kor Hódmezővásárhelyről Szentesre közlekedő autóbusz 10:45-kor indul. A péntek, szombat, vasárnap napokon 1:35-kor Szentesről Hódmezővásárhelyre induló autóbusz a továbbiakban szombaton és vasárnap közlekedik. 5012 Szeged – M43 autópálya – Maroslele – Óföldeák – Földeák A hetek első iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napon 16:30-kor Szegedről Földeákra induló autóbusz nyári tanszünetben munkanapokon, valamint szabad- és munkaszüneti napokon közlekedik. A hetek első iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napon 17:27-kor Földeákról Szegedre induló autóbusz a továbbiakban minden munkaszüneti napon közlekedik. A munkanapokon 17:32-kor Földeákról Szegedre induló autóbusz a továbbiakban naponta, kivéve munkaszüneti napokon közlekedik. 5030 Szeged – Röszke – Röszke, határátkelőhely 5031 Szeged – Röszke – Mórahalom A 6:10-kor Szegedről Röszkére induló autóbusz szabad- és munkaszüneti napokon 5 perccel később, 6:15-kor és 5031-es vonalszámon, meghosszabbított útvonalon Mórahalom, Autóbusz-állomásig közlekedik. A 6:50-kor Röszkéről Szegedre induló autóbusz szabad- és munkaszüneti napokon 6:40-kor és 5031-es vonalszámon, meghosszabbított útvonalon Mórahalom, Autóbusz-állomástól közlekedik. 5032 Szeged – Mórahalom – Zákányszék – Bordány – Üllés – Forráskút – Zsombó 5045 Szeged – Zákányszék – Ruzsa – Öttömös – Pusztamérges A tanítási napokon 13:35-kor Mórahalomról Zákányszékre induló autóbusz 10 perccel később, 13:45-kor, meghosszabbított útvonalon, Szeged, Autóbusz-állomásig, 5045-ös vonalszámon közlekedik. A tanítási napokon 13:45-kor Zákányszékről Mórahalomra induló autóbusz meghosszabbított útvonalon, Szeged, Autóbusz-állomástól, 5045-ös vonalszámon közlekedik. A járat Zákányszékről 12:05-kor indul tovább. 5033 Szeged – Mórahalom – Kissor – Ásotthalom A munkaszüneti napokon 16:45-kor Szegedről Ásotthalomra közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon, Szeged, Vasútállomástól indul. 5034 Szeged – Mórahalom – Ásotthalom – Ásotthalom (Gátsor) Az autóbuszok menetrendje kismértékben módosul. 5035 Szeged – Ásotthalom – Mélykút – Baja Egyes Szeged-Baja viszonylaton közlekedő autóbuszok Szeged-Baja-Szekszárd viszonylaton 1652-es vonalszámon közlekednek. Új autóbusz indul 17:30-kor Szegedről Bajára. 5040 Szeged – Mórahalom – Ásotthalom Egyes autóbuszok meghoszabbított útvonalon, Szeged, Vasútállomásig közlekednek és onnan is indulnak. 5045 Szeged – Zákányszék – Ruzsa – Öttömös – Pusztamérges A munkanapokon 15:25-kor Szegedről Négyesjárásra induló autóbusz rövidített útvonalon, Öttömös, ABC megállóhelyig közlekedik. 5054 Szeged – Bordány – Üllés – Kiskunmajsa, Gárgyán – Pusztamérges – Kiskunhalas Egyes autóbuszok megállnak Kiskunhalas, Gimnázium megállóhelyen is. 5070 Szeged – Balástya – Kistelek – Pusztaszer A munkanapokon 12:10-kor Szegedről Pusztaszerre, valamint visszairányban 13:10-kor Pusztaszerről Szegedre induló autóbuszok munkanapokon meghoszabbított útvonalon, Csengele, Iskola megállóhelyig, illetve onnan közlekednek 5071-es vonalszámon. A munkanapokon 17:00-kor Szegedről Kistelekre, valamint visszairányban 17:40-kor Kistelektől Szegedre induló autóbuszok a továbbiakban tanév alatt munkanapokon közlekednek. 5071 Szeged – Kistelek – Pusztaszer – Csengele A munkanapokon 12:40-kor Csengeléről Pusztaszerre, valamint visszairányban 13:05-kor Pusztaszerről Csengelére induló autóbuszok 5 perccel később, 12:45-kor, valamint 13:10-kor és meghosszabbított útvonalon Szeged, Autóbusz-állomásig, illetve onnan közlekednek. 5075 Szeged – Kistelek – Kiskunfélegyháza – Kecskemét Az autóbuszok megállnak a Pálmonostori elágazás megállóhelyen is. 5105 [Csongrád–] Hódmezővásárhely – Maroslele – Makó A munkanapokon 6:25-kor Hódmezővásárhelyről Makóra induló autóbusz nyári tanszünetben munkanapokon 10 perccel később, 6:35-kor indul. A naponta, kivéve munkaszüneti napokon 8:30-kor Makóról Hódmezővásárhelyre közlekedő autóbusz a továbbiakban 9:30-kor indul. 5107 Csongrád – Kettőshalom autóbuszvonal új neve: 5107 Csongrád – Kettőshalom – Csongrád Az autóbuszok körjáratként Csongrád, Autóbusz-állomásról Kettőshalmon át, Csongrád, Autóbusz-állomásig közlekednek. 5123 Szentes – Csongrád – Kiskunfélegyháza – Kiskunmajsa – Kiskunhalas A 12:30-kor Szentesről Kiskunhalasra közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 12:25-kor indul, azonban Kiskunfélegyháza, Autóbusz-állomstól változatlan időpontban közlekedik tovább. 5132 Szentes – Derekegyház – Nagymágocs – Orosháza A munkanapokon 20:05-kor Nagymágocsról Orosházára induló autóbusz meghosszabbított útvonalon, Szentes, Autóbusz-állomástól indul 20:00-kor. A munkanapokon 19:35-kor Orosházáról Nagymágocsra induló autóbusz a továbbiakban mindennap, 20 perccel korábbn, 19:15-kor és meghosszabbított útvonalon Szentes, Autóbusz-állomásig közlekedik. 5150 Hódmezővásárhely – Mindszent – Szegvár – Szentes A péntek, szombat, vasárnap napokon 0:20-kor-kor Hódmezővásárhelyről Szentesről induló autóbusz a továbbiakban szombaton és vasárnap közlekedik. 5160 Szeged – Hódmezővásárhely – Székkutas – Orosháza – Békéscsaba – Gyula A munkanapokon 5:55-kor Orosházáról Szegedre induló autóbusz Szeged, Szent Ferenc utca érintése nélkül közlekedik. A 16:45-kor Hódmezővásárhelyről Orosházára induló autóbusz rövidített útvonalon, Székkutas, Községházáig közlekedik. A 17:30 órakor Orosházáról Székkutasra közlekedő autóbusz megszűnik. A 18:25-kor Székkutas, Községháza megállóhelytől Hódmezővásárhelyre induló autóbusz 15 perccel korábban, 18:10-kor indul. 5189 Szeged – Makó – Mezőhegyes – Békéscsaba – Gyula 5190 [Szeged] – Makó – Apátfalva – Magyarcsanád – Nagylak A 18:35-kor Makóról Nagylakra induló autóbusz meghosszabbított útvonalon, Csanádpalota, Községházáig közlekedik, 5189-es vonalszámon. Az 5:00-kor Magyarcsanádról Makóról induló autóbusz munkaszüneti napokon meghosszabbított útvonalon, Mezőhegyes, Vasútállomástól (4:00-kor indul), Apátfalva, községháza érintésével és Szeged, Vasútállomásig közlekedik, 5189-es vonalszámon. A 19:45-kor Nagylakról Makóra közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon, Csanádpalota, Községházától indul 19:35-kor, 5189-es vonalszámon. 5328 Baja – Jánoshalma – Mélykút – Szeged A 15:35-kor Bajáról Szegedre induló autóbusz a továbbiakban csak tanév tartama alatt a hetek első munkanapját megelőző napon közlekedik. 5329 Baja – Bácsbokod – Bácsalmás – Mélykút – Szeged A 17:15-kor Szegedről Bácsalmásra induló autóbusz megszűnik, ezzel egyidejűleg új 5035-ös autóbusz indul 17:30-kor Szegedről Bajára.
View More
Zajlik a Bajza utcai iskola felújítása Makón
augusztus 15, 2025
Egy közel 2 milliárd forintos beruházás zajlik pályázati forrásból a HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium Bajza utcai telephelyén. Ennek egy részéből valósul meg az épület korszerűsítése, másikból pedig korszerű eszközparkot hoznak létre. A főépület kap egy új bejáratot, épül egy nagy aula, aminek egy része egy korábbi tanterem lesz. Ezen kívül felújítják a mosdókat, vizes blokkokat, öltözőket, valamint nyílászárókat és padlót cserélnek. A tervek szerint a 2 hét múlva kezdődő tanév az építkezéssel fog eltelni és 2026 tavaszára készülhetnek el a munkával. A beruházás jelenleg 10 százalékon áll, szinte eddig csak bontási munkák történtek. Azok a szakképzős tanulók, akik eddig ide jártak és itt voltak az óráik, azok a Posta utcai főépületben, illetve a kollégiumban tanulnak. Ezeken kívül az önkormányzat segítségével a Návay téren kialakítottak egy épületet oktatásra alkalmasnak.
View More
