Híreink

Legfrissebb híreink

Helyi híreink Hír

Benzinkútról lopott jégkrémeket egy makói férfi

  február 26, 2025
Legutóbb Hódmezővásárhelyen egy vendéglátóhelyet és egy jégkrémhűtőt szemelt ki magának az a férfi, aki ellen több büntetőeljárás is folyik. Bejelentés érkezett a rendőrségre ismeretlen tettes ellen, aki február 17-én hajnalban benyomta az egyik hódmezővásárhelyi pizzéria ajtaját. Az épületbe jutva a pulthoz ment, magához vette a kasszában talált váltópénzt, és gyorsan távozott. A nyomozás során a rendőrök látókörébe került egy 35 éves férfi, akiről kiderült, hogy összefüggésbe hozható több hasonló bűncselekmény elkövetésével is. Köztük azzal, hogy előző este egy téglával betörte a kiszemelt benzinkúti hűtő üvegét, majd magához vett annyi jégkrémet, amennyit csak tudott, és elmenekült. A helyi lakost Makón fogták el az egyenruhások, majd előállították a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra. A nyomozók kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Ezúttal lopás vétsége miatt indult ellene eljárás - közölte a police.hu. Fotó: Csongrád-Csanád vármegyei rendőrség View More 
Helyi híreink Hír

Lakbért emelnek az önkormányzati lakásokban Makón

  február 26, 2025
2025. április 16-tól a lakbéreket 20 százalékkal megemelik Makón, az önkormányzati bérlakásokban - döntött róla a képviselő-testület múlt héten. Legutóbb 2022 októberében emelt lakbért az önkormányzat. Most az indoklásban azt írták, az elmúlt 2 év alatt mind a szabadpiaci lakbérek, mind a lakásokkal kapcsolatos, tulajdonost terhelő felújítások, karbantartások költségei (építőanyagárak, munkadíjak) jelentősek emelkedtek. Ennek értelmében 20 százalékost emelést terveztek be. Szociális alapon eddig egy összkomfortos, iparosított technológiával épült lakás esetében 228 forint/négyzetmétert kellett fizetni, ezt 274 forintra emelték. Szabadpiaci áron például 826 forintról emelik 991-re, ez egy 50 m²-es lakás esetében azt jelenti, hogy az eddigi 41.300 helyett 49.550-et fizethetnek. View More 
Helyi híreink Hír

Eladósorba kerül a volt makói idegosztály épülete

  február 25, 2025
Múlt héten a képviselő-testület arról döntött, hogy eladja a Lonovics sugárúton található, 20 éve üresen álló ingatlant. Jelenleg a független értékbecslő véleményének beszerzése van folyamatban, ezt követően pályázatot írnak ki rá. Az épület eredetileg árvaháznak épült 1894-ben. Az első világháború során sebesült katonák lábadozó kórházaként is hasznosították, 1918–19-ben a nemzetőrség, majd a vörös őrség fegyverraktárnak használta.  Hadiárvaházként funkcionált 1935-ig, utána a csendőriskola laktanyája lett. 1940-től a Tüdőotthon és Tüdőgondozó Intézet működött benne, 1946-1951. között a kórház tüdőosztálya. 1975-ben a kórház ideg-elme osztályának adott helyet, 2004 ősze óta pedig üresen áll. A múlt hét szerdai testületi ülésen Farkas Éva Erzsébet polgármester kérdésre elmondta, szinte az újjáépítésre vár az ingatlan, nagyon sokat kellene rá költeni. Mivel egy befektető ilyen állapotban nem fogja bérbe venni, ezért döntöttek az eladás mellett. A hozzá tartozó telken működik az Ütős-Sport Egyesület, ha sikerül eladni, akkor a teniszezőket figyelembe véve átalakítják a telket. View More 
Helyi híreink Hír

90 éves lakost köszöntöttek Makón

  február 25, 2025
90 éves születésnapja alkalmából otthonában köszöntött Farkas Éva Erzsébet polgármester és Tóth Ferenc képviselő a városunk nevében Vígh Sándorné Hallai Júliát. Julika nénit a családja és a munka szeretete élteti, mind a mai napig aktív, rendszeresen főz, kertet és házi állatokat gondoz. A vendégeket házi süteményekkel és szívmelengető beszélgetéssel várta - tudatta a polgármester, aki jó egészséget és további nagyon boldog életet kívánt az ünnepeltnek családja körében. Fotó: Farkas Éva Erzsébet Facebook oldala View More 
Helyi híreink Hír

Sikeres hétvégén van túl a Makói Király Team Kick-Box Akadémia

  február 24, 2025
A makói csapat utánpótlás és felnőtt versenyzői számára is elindult az idei versenyszezon, első állomásként Bulgáriában, Plovdivban léptek tatamira. A sportolók kiváló teljesítményt nyújtottak, és csillogó érmekkel tértek haza - közölte az önkormányzat oldala. Eredmények: Haider Katrin – 1. hely Baranyi Gergő – 1. hely Sütő Barbara – 3. hely Sütő Erik – 2. hely (kétszer) Tóth Márk – 2. hely (kétszer) Loós Vivien – 3. hely (kétszer) Tóth Emma és Bárdos Inez is eredményesen szerepelt a megmérettetésen. A versenyzőket Loós Csaba edző készítette fel. Fotó: Makó Város Hivatalos Oldala View More 
Helyi híreink Hír

Kerékpárút vezet majd a jövőben a Maros-partra

  február 24, 2025
A TOP Plusz Fenntartható Városfejlesztési Stratégia Program keretein belül 1 milliárd 127 millió forint pályázati forrás érkezik Makóra - számolt be a jó hírről a polgármester. A támogatási összegből a meglévő kerékpárút-hálózatot tudják bővíteni, a már meglévőbe pedig bevonják a turisztikai szempontból is felértékelődött Maros-parti üdülőterületet. A 43-as főút mellett, Kiszombor irányából érkező kerékpárutat építik tovább a következő nyomvonalon: Révész utca - 43-as főút - töltés - Liget utcai rámpa - vasúti átjáró - a strandhoz vezető út - Strand körút - Vadászház kisforgalmi út - töltés - vasúti átjáró - Szúnyog utca - Kelemen László utca érintésével becsatlakozik az új, közel 6 kilométer hosszú út a már meglévő hálózatba. A pályázatot a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzat nyújtotta be, a nagyszabású beruházás megvalósításához Makó önkormányzatának nem kell önerőt biztosítania - tudatta Farkas Éva Erzsébet. Fotó: Farkas Éva Erzsébet Facebook oldala View More 
Helyi híreink Hír

A kommunizmus áldozataira emlékeztek Makón

  február 23, 2025
Vasárnap délelőtt a kommunizmus áldozatai előtt tisztelegtek a Kálvária utcai, belvárosi római katolikus temetőben lévő két emlékhelynél - számolt be róla Makó Város Hivatalos Oldala. Czirbus Gábor alpolgármester, a Fidesz makói szervezetének elnöke mondott emlékező gondolatokat. Ezt követően Farkas Éva Erzsébet polgármesterrel közösen helyeztek el virágokat a fideszes képviselőkkel, valamint a jelenlévő emlékezőkkel. Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata alapján február 25-ét a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjává nyilvánította. Fotó: Makó Város Hivatalos Oldala View More 
Hír

Egy középkori csónak maradványai bukkantak elő a Marosból Aradnál

  február 23, 2025
A Maros alacsony vízszintjének köszönhetően egy középkori monoxylon, vagyis egy darab fatörzsből kivájt csónak maradványai kerültek felszínre Arad közelében. Járókelők lettek figyelmesek folyóparti séta közben a vízből kikandikáló csónakmaradványra, és értesítették az Arad Megyei Múzeumot. Az archeológusok megállapították, hogy a szakirodalomban monoxylonnak vagy einbaumnak nevezett, azaz egy darab fatörzsből kivájt vízijárműről van szó – nevezik még bodon- vagy bödönhajónak is –, amely az iszapba ágyazódott. A múzeum illetékesei azt nyilatkozták az Agerpres hírügynökségnek, hogy feltételezéseik szerint a középkorban sószállításra használt csónak roncsai heverhetnek a folyó medrében, de szénizotópos kormeghatározással fogják megállapítani, hogy mikor is készülhetett. A régészek azt vizsgálják, hogy ki tudják-e emelni a csónakmaradványt a folyóból anélkül, hogy végzetesen megsérüljön - számolt be a felfedezésről az aradihirek.ro. Fotó: Arad Megyei Múzeum View More 
Helyi híreink Hír

Szirtes Ági átvette az idei Páger Antal-színészdíjat a Hagymaházban

  február 22, 2025
Szirtes Ági vehette át az idei Páger Antal-színészdíjat, a makói önkormányzat elismerését szombaton Farkas Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP) polgármester adta át a Hagymaházban. A makói képviselő-testület - civil kezdeményezésre - 2001-ben döntött az elismerés alapításáról. A díjat minden esztendőben az a színész érdemli ki, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb a makói születésű Páger Antal szellemi örökségéhez, és játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség. Az elismerést hagyományosan Páger Antal születésnapjához, január 29-hez közeli napon adják át a makói Hagymaházban. Az ünnepségen a díjazott az oklevél mellett Páger Antal, "Téni bácsi" - a Vígszínháztól, nyolcvanéves korában kapott - arany pecsétgyűrűjének pontos mását kapja. Szirtes Ági az elismerést átvéve úgy fogalmazott, nagyon sokat jelentenek neki azok a díjak, melyeket egykori pályatársairól neveztek el. 2023-ban nyerte el a Psota Irén-díjat, idén a Páger-díjat. Amikor egy színész megkapja ezeket, egykori elődeihez hasonlítják, talán nagyobb elismerés ez, mint a Kossuth-díj - mondta. Szirtes Ági 1978-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti főiskolát. Ruszt József rendező hívására harmadéves főiskolásként érkezett Kecskemétre, majd a Nemzeti Színházban játszott, 1983-ban a Katona József Színház alapító tagja volt, és a mai napig a társulat tagja. Karakterszerepeket formál meg, nagy erővel, hitelesen. Szavai szerint, a rendezők a fő szobrászai egy színésznek, Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás, Schilling Árpád, Zsótér Sándor alakították pályáján. Még 12 éves sem volt, amikor először lépett a kamerák elé, Zsurzs Éva filmjében A koppányi aga testamentumában alakította Aisát, a török lányt. Csaknem kilencven mozi és tévéfilmben szerepelt, így 1978-ban Gyöngyössy Imre és Kabay Barna Tengerre néző cellák című filmjében, melyben édesapja, Szirtes Ádám mellett Páger Antal is játszott. Szirtes Ági felidézte, kamaszként elbűvölten nézte Páger Antalt a Pacsirta című filmben. Olyan színész volt, aki azonosult azzal, akit játszik, de nem lehetett tetten érni, miként találta ezt ki. Forrás: MTI Fotó: Pillanatfelvétel Farkas Éva Erzsébet élő közvetítéséből. View More 
Helyi híreink Hír

Kettős évfordulót ünnepelt a makói Szikszai iskola és óvoda

  február 22, 2025
Péntek este Makó egykori református lelkészének nevét viselő Szikszai György Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde első alkalommal rendezett bált. Kettős évfordulót ünnepeltek, ugyanis az intézmény óvodáját 15, az iskoláját pedig 25 éve alapították. Két éve már bölcsődével és egy kézilabdacsarnokkal is bővült az oktatási komplexum, amely azóta az újvárosi városrész új közösségi színterévé vált - számolt be az önkormányzat oldala. A Szabó "Sonka" László Kézilabdacsarnokban tartott esten a végzősök adtak nyitótáncot, volt selfie pont és csokiszökőkút is. Fotó: Makó Város Hivatalos Oldala View More 
Scroll to Top