Zajlik a Bajza utcai iskola felújítása Makón

Egy közel 2 milliárd forintos beruházás zajlik pályázati forrásból a HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium Bajza utcai telephelyén. Ennek egy részéből valósul meg az épület korszerűsítése, másikból pedig korszerű eszközparkot hoznak létre.

A főépület kap egy új bejáratot, épül egy nagy aula, aminek egy része egy korábbi tanterem lesz. Ezen kívül felújítják a mosdókat, vizes blokkokat, öltözőket, valamint nyílászárókat és padlót cserélnek. A tervek szerint a 2 hét múlva kezdődő tanév az építkezéssel fog eltelni és 2026 tavaszára készülhetnek el a munkával. A beruházás jelenleg 10 százalékon áll, szinte eddig csak bontási munkák történtek.

Azok a szakképzős tanulók, akik eddig ide jártak és itt voltak az óráik, azok a Posta utcai főépületben, illetve a kollégiumban tanulnak. Ezeken kívül az önkormányzat segítségével a Návay téren kialakítottak egy épületet oktatásra alkalmasnak.

Scroll to Top