A Maros-ártérrel ismerkedtek az apátfalvi diákok

Július 18-án huszonöt, alsó tagozatos, általános iskolás diák érkezett Apátfalváról a Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületére, hogy megismerjék az itt fellelhető természeti értékeket.

A diákok az apátfalvai önkormányzat által szervezett, egyhetes napközis tábor résztvevői voltak, s zárónapjuk programjában szerepelt a nemzeti park meglátogatása. Kerékpárral érkeztek találkozónk megbeszélt helyszínére, Apátfalva határába, a Marost övező ártéri erdőbe. Itt először egy rövid szakvezetéses sétára invitáltuk őket, melynek keretében igazgatóságunk természetvédelmi őre és az Ifjú Kócsagőr Program keretében éppen terepgyakorlatát töltő egyetemista segített betekintést nyerni a gyerekeknek a terület növény- és állatvilágába – számolt be róla a nemzeti park.

Az erdő után útba ejtettük a Marosnak egy jelenleg szárazon álló mederszakaszát. Itt szó esett a most is tapasztalható, szélsőségesen ingadozó vízjárásról, illetve a szorosan vízhez kötődő védett fajokról, halakról, madarakról, vízi emlősökről.

Fotó: Balla Tihamér/kmnp.hu

Scroll to Top