Helyi híreink

Kenyérsütő versenyt hirdetett a makói malom

Elkapott az otthoni kenyérsütés láza? A család és az ismerősök már az isteni kenyereidről áradoznak? Most itt a lehetőség, hogy megmutasd, mit tudsz – írja felhívásában a Maros Malom. A verseny augusztus 20-án lesz, nevezni előtte való napig lehet. A verseny malomlátogatással is összeköthető, ahol testközelből megismerhető a gabona útja a lisztig. A látogatás kizárólag

Kenyérsütő versenyt hirdetett a makói malom Tovább »

Több mint 150 vendég volt a makói rádiós találkozón

Hétvégén harmincharmadik alkalommal szervezték meg a rádióamatőr találkozót Makón. A helyszín ezúttal is Maros-parti Zöld Ház volt, ahol 150-nél is több érdeklődő volt. Eddig minden év július harmadik hetében tartották meg a találkozót, de most július negyedik hétvégéjére tették, hogy biztosan ne ütközzön mással. A helyszínt az önkormányzat biztosította és úgy tűnik, hogy bevált, hiszen

Több mint 150 vendég volt a makói rádiós találkozón Tovább »

Jövő héten permetezik a díszfákat Makón

2025. augusztus 5. és 8. között, 19-24 óra között Makó város közterületein a díszfák, cserjék növényvédelmi permetezésére kerül sor – írja a mako.hu. A kivitelező a gyulai Bogármérnökség Kft. lesz és az alábbi szereket használják: Runner 2 F (rovarölő), Topas 100 EC (gombaölő), Csöpmix (tápoldat), Silwet (tapadásfokozó), Mospilan 20 SG, Decis Mega (rovarölő). Ezek élelmezésegészségügyi

Jövő héten permetezik a díszfákat Makón Tovább »

Ezért lesz csak készpénzmentes fizetés a Hagymafesztiválon

Hétvégén többen nem tetszésüket fejezték ki, hogy nem lehet készpénzzel fizetni az idei Hagymafesztiválon. A szervezők ma hosszú posztban reagáltak és elmagyarázták az okokat. Azt írták, az elmúlt években minden árus számára helypénz megfizetése volt kötelező, amely független volt az időjárástól vagy a bevétel alakulásától. A 2024-es fesztivált különösen kedvezőtlen, esős időjárás kísérte, amely sok

Ezért lesz csak készpénzmentes fizetés a Hagymafesztiválon Tovább »

Jövő héten nyitják meg a XVIII. Natura Marosmenti Művésztelep nyitókiállítását

2025. augusztus elsején (péntek) 16:30-kor nyílik meg a makói levéltárban Brzózka Marek és Szabó Ábel Kinn és benn című kiállítása. A tárlatot Képiró Ágnes művészettörténész nyitja meg és a művészekkel is ő fog beszélgetni. A kiállítás megtekinthető lesz a levéltár nyitvatartási idejében, egészen szeptember 5-ig.

Jövő héten nyitják meg a XVIII. Natura Marosmenti Művésztelep nyitókiállítását Tovább »

Százszoros véradó jubilált Makón

Jó hírekről számolt be a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád megyei szervezetének Véradással foglalkozó oldala. Azt írták, ez a hét is jól alakult Makón, hiszen a reméltnél most is többen adták vérüket azok érdekében, akik életmentő műtétre várnak. Most 26-an nyújtották segítő karjukat, és akadt, aki most jubilált: Cseszkó Tibor kereken 100-ik alkalommal adott vért. A hónap

Százszoros véradó jubilált Makón Tovább »

Hatalmas kígyászölyvek vadásznak Makónál

Ahogyan a nyár beköszöntével sok kirándulóhelyen megjelennek a visszajáró vendégek, úgy keresi fel a Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó Csanádi pusztákat minden nyáron néhány kígyászölyv. Idén június végén, július elején jelentek meg az első példányok. A kígyászölyv nem költ nemzeti parkunk tájain, azonban a Csanádi pusztákon szinte menetrendszerűen minden év nyarán feltűnik néhány kóborló egyed, melyek

Hatalmas kígyászölyvek vadásznak Makónál Tovább »

Dobó Kata és Hajdu Steve is fellépett Makón

Szórakoztató, mégis elgondolkodtató színházi élményben volt része mindazoknak, akik ellátogattak a Makói Nyár 2025 programsorozat részeként bemutatott Centiről centire című előadásra a Hagymaház színháztermébe péntek este. A Rózsavölgyi Szalon vígjátéka mély érzelmekkel és sok-sok humorral mesélt szeretetről, félelmekről és újrakezdésről – néha nevetve, néha elcsendesedve figyelte a közönség a történetet. A népszerű színészek – Dobó

Dobó Kata és Hajdu Steve is fellépett Makón Tovább »

A Hagymafesztiválon csak készpénzmentes fizetés lesz

Idén egy kis változás jön az étel-ital vásárlásban: a Hagymafesztiválon az árusoknál kizárólag készpénzmentes fizetésre lesz lehetőség – jelentették be a fesztivál oldalán ma délután. Ha valakinél csak készpénz lesz, annak a helyszínen több feltöltőpontot is kialakítanak, ahol gyorsan és egyszerűen lehet kiváltani egy Festipay kártyát, amire rá lehet tölteni a kívánt összeget. Ez a

A Hagymafesztiválon csak készpénzmentes fizetés lesz Tovább »

Scroll to Top