Helyi híreink

Jövő héten kezdődnek az edzőmeccsek a Makó FC-nél

A következő hetek 5-5 mérkőzést játszik a Makó FC mindkét felnőtt csapata. A megye I-esek jövő héten fogadják a HFC-t, a megye III-asok szombaton a Végegyházát. A megye I-es csapatra egy nemzetközi mérkőzés is vár a romániai Végvár ellen. Augusztus 2-án, vagy 3-án a MOL Magyar Kupa főtábláján kezdik meg a küzdelmeket, a bajnokság pedig […]

Jövő héten kezdődnek az edzőmeccsek a Makó FC-nél Tovább »

Makón is ad koncertet a Concerto Budapest

Mozart Planet címmel 50 kistelepülésen ad koncertet a Concerto Budapest idén év végéig. A koncerteken Wolfgang Amadeus Mozart művei mellett Haydn, Mendelssohn, Bach, Beethoven, Schubert, Vivaldi, Bartók és Kodály kamaraegyüttesekre komponált alkotásai szólalnak meg a Petőfi Kulturális Program keretében – közölte az együttes szerdán az MTI-vel. A koncerteknek Kondoros, Ják, Konyár, Bicske, Karcag, Mélykút, Balassagyarmat,

Makón is ad koncertet a Concerto Budapest Tovább »

A makói Návay iskola három oktatóját tüntették ki

Öt kiváló pedagógust, köztük három makóit tüntettek ki a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum oktatói közül a rangos Oktatói Szolgálati Emlékéremmel, melyet a Kulturális és Innovációs Minisztérium adományoz azoknak a szakembereknek, akik hosszú éveken át kiemelkedő színvonalon, lelkiismeretesen és példamutatóan segítették a szakképzés fejlődését, valamint jelentős szerepet vállaltak a fiatal generációk szakmai felkészítésében. Az emlékérem a magyar

A makói Návay iskola három oktatóját tüntették ki Tovább »

Hétvégén megnyitott a Maros-parti szabadstrand

Szombat óta várja a pihenni vágyókat és fürdőzőket a makói strand. Az ingyenesen használható Maros-part minden nap 10-20 óra között van nyitva. A nyitáshoz szükséges minden engedélyt megkapott a strand, illetve a parajdi sóbányát ért természeti katasztrófa kapcsán a Kormányhivatal megerősítette, hogy a Maros vize közegészségügyi szempontból fürdőzésre alkalmas, a vízminta bakteriológiai vizsgálatainak eredményei az

Hétvégén megnyitott a Maros-parti szabadstrand Tovább »

Szinte egész Csongrád-Csanádban szúnyoggyérítés lesz a héten

A következő napokban a Duna mentén a Szigetközben, Komárom térségében, a főváros harmadik, negyedik, tizenharmadik, huszonegyedik, huszonkettedik és huszonharmadik kerületében, továbbá Csongrád-Csanád vármegye több településén lesznek beavatkozások. Július elejét többnyire jelentős szúnyogártalom jellemzi. Idén a szárazság miatt a csípőszúnyogok kevesebb életteret találnak, ezért a szokásosnál jóval kevesebb rovarral lehet találkozni. A kifejlett szúnyogok elleni védekezést

Szinte egész Csongrád-Csanádban szúnyoggyérítés lesz a héten Tovább »

Makói, kiszombori és magyarcsanádi drogfogyasztókat kaptak el

Egy nap alatt négy szerfogyasztót fogtak el a rendőrök Csongrád-Csanád vármegyében. Az intézkedéssorozat részeként a vármegye több településén jelentek meg a rendőrök július 2-án, mivel információjuk volt, hogy az érintett lakcímeken drogfogyasztók tartózkodnak. Az akció kezdetén egy makói testvérpár házában jelentek meg a rendőrök kábítószer-kereső kutyával, amelynek udvarán termesztették a marihuánát. A kutatás során 2

Makói, kiszombori és magyarcsanádi drogfogyasztókat kaptak el Tovább »

A hőség ellenére sokan adtak vért Makón

A Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád megyei szervezetének Véradással foglalkozó oldala ezúttal is beszámolt a heti véradásokról. Makón is várták az önkénteseket. A szervezet azt írta, jól alakult ez a hét is Makón, hiszen intézeti véradásukra most is a vártnál többen jöttek el. Összesen 32 véradóhőst köszönthettek, ráadásul 2 első véradó is volt közöttük. Makón legközelebb holnap,

A hőség ellenére sokan adtak vért Makón Tovább »

Elsők lettek a makói iskolaőrök

Idén a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendezte meg az országos szakmai iskolaőr versenyt. A megmérettetésen, – melyen nem csak elméleti, de szituációs és fizikai feladatokat is meg kellett oldaniuk a versenyzőknek, – a Makói Rendőrkapitányság két iskolaőrének elméleti felkészültsége bizonyult a legjobbnak. Ács Szilvia és Törös Éva a versenyen kimagasló teljesítményt nyújtott, a felkészítés pedig Szentpéteri

Elsők lettek a makói iskolaőrök Tovább »

Jövő héten szúnyoggyérítés lesz Makón

Az önkormányzat illetékességi területén (1.300 ha) szúnyoggyérítésre kerül sor. A földi kémiai védekezés 2025. július 8-án (kedd) napnyugta utáni időszakban történne. Rossz idő esetén 2025. július 9-10-én (szerda-csütörtök) ugyanebben az időben pótolják. Felhasznált vegyszer: Deltacect Plus 1,2 ULV. A készítmény a kijuttatott csekély mennyiségben (0,6 liter/hektár) kizárólag az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérű állatokra, emberre

Jövő héten szúnyoggyérítés lesz Makón Tovább »

Scroll to Top