Hétvégén harmincharmadik alkalommal szervezték meg a rádióamatőr találkozót Makón. A helyszín ezúttal is Maros-parti Zöld Ház volt, ahol 150-nél is több érdeklődő volt.
Eddig minden év július harmadik hetében tartották meg a találkozót, de most július negyedik hétvégéjére tették, hogy biztosan ne ütközzön mással. A helyszínt az önkormányzat biztosította és úgy tűnik, hogy bevált, hiszen a vendégek elismerően nyilatkoztak róla. Évek óta nem csak börze van, hanem szakmai programokkal kiegészített komplex programot próbálnak összehozni: az egyik a lezuhant meteorológiai rádiószondák hasznosításáról szólt, egy másik a tranzisztorok fejlődéséről, végül a 3D-s nyomtatás került szóba.
A vendégek jelentős része sorkatonai szolgálat alatt rádiózott, morzézott, ebből kifolyólag 40 év alatti látogatót nem igazán lehetett látni. Ezzel együtt érkeztek Szerbiából, Romániából, Szlovákiából és Szlovéniából is jöttek.
A Makói Rádióamatőr Klubnak jelenleg 44 tagja van, ők különböző versenyeken vesznek részt, de Kapu Tibor űrutazását követően a rádióamatőrök kaptak fotókat a Nemzetközi Űrállomástól.