A Makó Óvoda valamennyi tagintézményéből elballagtak a legidősebb kisgyermekek a héten, akik szeptembertől már nem óvodásként, hanem általános iskolás kisdiákként kezdhetik a nevelési évet.
A Makói Óvoda Kálvin téri tagintézményében két nagycsoport, összesen 4 kisgyermek búcsúzott el az óvodától – adta hírül a város hivatalos oldala pénteken. A gyermekek verssel, dallal és mosollyal köszönték meg azt a sok türelmet, figyelmet és törődést, amit az óvodapedagógusoktól, dajkáktól és az intézmény minden dolgozójától kaptak.
A Hold utcai tagintézményben 12 kisgyermek búcsúzott el. A gyerekek szívből jövő, gyönyörű műsorral készültek – énekeltek, szavaltak és mosolyt csaltak mindenki arcára. A nagycsoportosok vállára kerültek a Breki-batyuk, azaz a ballagók tarisznyája is.
Az Erdélyi püspök utcai székhelyintézményben 38 nagycsoportos vett végső búcsút az óvodájától, hogy szeptembertől már kisdiákként járja tovább az útját. A ballagásra a szüleiknek és óvodapedagógusaiknak köszönhetően egy vidám zsúrral hangolódhattak, mely során közösen táncoltak, énekeltek és természetesen finomságokat is fogyasztottak.
Végül szombat délelőtt a Kassai utcai tagintézmény 21 nagycsoportosa vette a vállára a tarisznyáját és köszönt el végleg az épülettől, a kisebb társaiktól és az óvoda valamennyi dolgozójától. Megható pillanat volt az, amikor az óvodapedagógusok által készített Boldogság-kapu alatt bújtak át mind a huszonegyen, majd egyenként megölelték egymást, így intve búcsút az óvodás éveknek.
Fotó:Makó Város Hivatalos Oldala