Ma 2012. május 18. péntek, Erik és Alexandra napja van.

Kukoricás, csirkés spagetti

Vegyünk negyed kilogrammnyi csirkemellet, fejtsük le a bőrét, és vágjuk csíkokra. Sózzuk meg, dörzsöljük át fokhagymával, majd hirtelen lángon süssük ki olajban.

Közben kevés sóval és borssal és olajjal főzzünk fel fél liter tejet, és forrás közben keverjünk bele négy púpozott evőkanál lisztet - kevergessük, míg sűrű és csomómentes nem lesz, majd reszeljünk bele harminc dekagramm kemény sajtot, és fedővel lefedve hagyjuk, hogy beleolvadjon. Tegyük fel a spagettit főni, és tálalás előtt keverjünk a sajtos szószhoz egy doboznyi konzervkukoricát (a levével együtt), valamint a csirkecsíkokat. Melegen tálaljuk, a szósz tetejére egy kevés sajtot szórjunk.

 

Megosztás a Facebook-on

Apróhirdetések

Receptajánló

Májas krumplipogácsa

Hozzávalók:30 dkg burgonya20 dkg csirkemáj1 db egész tojás1 db zsemle1 dl tejsó, bors majoránna, pirospaprikazsemlemorzsa...
Bővebben...

Köleses csirke

Hozzávalók:1 kisebb csirke (kb. 1 kg),20 dkg köles,50 dkg póréhagyma,1 sárgarépa,3 evőkanál vaj,2 zöldségleves kocka,1 kisebb babérlevél,6 szem feketebors,1 dl tejszín,2 evőkanál fél csokor apróra vágott petrezselyem, fél citrom leve,1 mokkáskanálnyi őrölt fehérbors,só...
Bővebben...

RAGULEVES CSIPERKEGOMBÁVAL

•3 dkg vaj•1 fej vöröshagyma•2 sárgarépa•1 fehérrépa•10 dkg csiperkegomba•12 csirke szárny•1 csipet sáfrány•1,5 dl tejszín•1 csapott evőkanál liszt•1 csokor petrezselyem•só, őrölt bors...
Bővebben...

Sajtos, tejszínes hal

Hozzávalók:40 dkg halszelet só, bors, ételízesítő5 dl tejföl2 dl tejszín2 gerezd fokhagyma 10 dkg sajt...
Bővebben...

Csirkemell mézes sült dinnyével és vadrizzsel

Hozzávalók 4 személyre:•    60 dkg csirkemell•    40 dkg sárgadinnye•    8 szál újhagyma•    2 tasak vadrizs (főzőtasakos)•    3 evőkanál olaj•    4 dkg méz•    1 mokkáskanál zúzott koriander•    1 teáskanál reszelt gyömbér•    1 dl fehérbor...
Bővebben...

Pulykamell ricottával és spárgával

Hozzávalók 2 személyre:•    50 dkg spárga•    20 dkg pulykamell•    8 dkg zabpehely•    4 evőkanál joghurt•    4 evőkanál ricotta•    4 evőkanál olaj•    só•    feketebors•    fokhagyma...
Bővebben...

Tejszínes újburgonya

Hozzávalók: 80 dkg burgonya, 40 dkg gomba, 1 csokor petrezselyemzöld, 3 csomag újhagyma, 1 csomag spárga, 2 db zöldpaprika, 2 dl tejszín, 2 ek. olívaolaj, só, bors...
Bővebben...

Fűszeres grillezett kukorica

Hozzávalók hat személyre:1/3 csésze margarin vagy vaj, 2 evőkanál felvágott petrezselyem, 1/4 teáskanálnyi só, 1 teáskanálnyi őrölt feketebors, 6 zsenge kukoricacső....
Bővebben...

Céklachips

Hozzávalók: 3 közepes nyers cékla olaj...
Bővebben...

Ribizlis-diós rakott palacsinta

Hozzávalók:•    10 palacsinta•    30 dkg ribizlidzsem•    15 dkg darált dió•    1/2 dl rum•    1 csomag mazsola•    4 tojásfehérje•    3 evõkanál porcukor•    3-4 fürt ribizli...
Bővebben...

Pulyka vadászmártásban

Hozzávalók:60 dkg pulykamellsárgarépa25 dkg gomba1 db hagyma1 ek. liszt2,5 dl tejfölmustársó, bors...
Bővebben...

Krumplileves cheddarral

Hozzávalók:1 kisebb vöröshagyma5 dl víz5 dl tej30 dkg krumpli1 fakanálnyi vaj1 evőkanál lisztsófrissen őrölt bors...
Bővebben...

Sajtleves olasz módra

Hozzávalók: 1 liter húsleves 5 dkg vaj 2 ek. liszt parmezán, mozzarella sajt 1 pohár tejföl só, őrölt bors, kevés szerecsendió ...
Bővebben...

Kukorica-krémleves

Hozzávalók:50 dkg konzerv kukorica1 szál póréhagyma1 nagy gerezd fokhagyma1 l húsleves alaplé (lehet kockából is)1,5 dl főzőtejszín1 kávéskanál őrölt szerecsendió1 kávéskanál római kömény1 kávéskanál fehérborsfrissen őrölt feketeborssó...
Bővebben...

Fetás padlizsánkrém

Hozzávalók:2 db padlizsán15 dkg feta2 db lilahagyma5 gerezd fokhagymapici mustárborsolívaolaj...
Bővebben...

Kacsamell narancsmártással és szárnyasbabbal

* 2 kacsamell * 5-8 dkg kandírozott narancshéj * 4 ek narancslekvár * 2 narancs * 4 ek crème fraîche * 2 ek brandy, de még jobb a narancslikőr * 2 csomag szárnyasbab...
Bővebben...

Muffintorta (almás)

Hozzávalók:6 db alma2 dl liszt1 csomag sütőpor2 tojás1/2 dl cukor1/2 dl olaj1 dl tej...
Bővebben...

Rizsfelfújt

Hozzávalók: 50 dkg rizs 5 db tojás 1 zacskó vaníliás cukor 6 dkg margarin 1 l tej 10 dkg cukor 1 zacskó mazsola ...
Bővebben...

Arancini (bundázott rizsgolyók)

Hozzávalók:1 bögre rizsegy darabka dolce gorgonzola (vagy más sajt)sózsemlemorzsa2 tojásfinomlisztolaj...
Bővebben...

Cukkinis-sárgarépás penne

Hozzávalók:50 dkg penne2 db közepes cukkini4 db nagyobb répa1 nagy fej vöröshagyma2 dl paradicsomszószolívaolajnéhány csepp citrombazsalikomoregánósóbors...
Bővebben...

Videóajánló

JavaScript is disabled!
To display this content, you need a JavaScript capable browser.


Hirdetés


Makói fürdő beruházás élőben!


Hirdetés



Keresd Magad Degeszre - Ebből Te sem maradhatsz ki!


Rendezvények



Hirdetés

Partnereink




 

Hírdetés
GoldWayForex





Big Burger


Aktuális étlapunk letöltése

6900 Makó Bajcsy Ltp.
Tel.: 20/ 590 - 9608


Pintér vendéglő



Aktuális étlapunk letöltése

Apátfalva, Széchenyi utca 94.

Telefon: 62/260-224


Rocco pizzéria



6900 Makó, Csanád Vezér tér 7-9.

Nyitvatartás: 09:00-23:00

E-mail: mail@rocco.hu


Maros pub


Étterem elérhetősége
6900 - Makó, Rákóczi u. 6.
Tel.: +36 62/211 - 424
www.marospub.hu

Korona Étterem


Korona Étterem és Konferencia-központ
6900 Makó, Széchenyi tér 10.
Telefon/ fax: +36 62 211 082, +36 70 296 5286

Étlap