Ma 2012. május 18. péntek, Erik és Alexandra napja van.

A Világbank kedden jóváhagyta azt az egymilliárd eurós hitelt

A Világbank kedden jóváhagyta azt az egymilliárd eurós hitelt, amely a Magyarországnak a globális pénzügyi válság miatt adott nemzetközi hitelcsomag egyik alkotóeleme. Az összesen 19,8 milliárd eurós, tavaly októberben bejelentett csomagot a Világbank mellett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió nyújtja. A Világbank által kiadott közlemény szerint a kezdeményezés átfogó célja a kormány fiskális reformjának és pénzügyi stabilitási programjainak a támogatása.

A januári 10,1 milliárd forint után augusztusra 20,1 milliárd forintra emelkedett a költségvetési intézmények tartozásállománya. A kifizetetlen számlák elsősorban az orvos-egészségügyi intézményeknél, klinikáknál gyarapodtak: tartozásuk már meghaladja a kilencmilliárd forintot. A rendőrség kifizetési hátraléka 4,2 milliárd forintra rúg, a fővárosi kapitányságok 496 millió forintos hátralékából 126 millió az APEH-et illeti.

Nem maradnak büntetlenül a fogyasztókat megtévesztő és reklámjukkal félelmet keltő cégek. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) ezért bírságolta 300 ezer forintra azt a víztisztító-készülékeket forgalmazó céget, amely szórólapján hamis állításokat közölt. Az elmúlt évben a hatóság 1300 ügyben 50 millió forintnyi bírságot szabott ki.

Egyre agresszívebb magatartással, vesztegetéssel, piaci árkartellezéssel, befolyásolással igyekeznek elérni üzleti céljaikat a piaci szereplők – áll az ez évi Globális korrupciós jelentésében. A dokumentum szerint a dollár milliárdokban mérhető üzleti korrupció világszerte jelentősen lassítja a válságból való kilábalást. A korrupcióellenes vállalati módszerek ugyanakkor fékezhetik a visszaéléseket.

 

Megosztás a Facebook-on

Apróhirdetések

Zenei hírek

Receptajánló

Currys zöldbab

Hozzávalók:50 dkg zöldbab, 1 kis fej hagyma, 2 szem krumpli, 1 t.kanál citromlé, 1/4 t.kanál őrölt gyömbér, 2 szem paradicsom, 2 t.kanál vaj, 1 t.kanál kurkuma, 2 t.kanál currypor...
Bővebben...

Színes zöldségcsomagok

Hozzávalók 4 személyre:•    20 dkg cukkini•    3 újhagyma•    1 sárga húsú paprika•    1 fej hagyma•    1 gerezd fokhagyma•    10 dkg cukorborsó•    20 dkg Feta sajt...
Bővebben...

Rakott krumpli gombával

Hozzávalók: 1 kg krumpli2 fej vöröshagyma, 75 dkg sampinyon gomba, só, bors2,5 dl tejszín, 1 tojás, reszelt sajt...
Bővebben...

Koktélparadicsommal töltött paprika ropogós bagettel

Személyenként érdemes 2 paprikával számolni.4 db közepes méretű kaliforniai paprika˝ kg koktélparadicsom3-4 evőkanál extra szűz olívaolaj1 evőkanál vegyes zöld fűszer (oregánó, bazsalikom, petrezselyem)2 gerezd felaprított fokhagymasó, bors...
Bővebben...

Currys-gyömbéres karfiolkrémleves

Hozzávalók:1 nagy fej karfiol1 közepes vöröshagyma3 gerezd fokhagyma3 teáskanál currysó1 teáskanál frissen reszelt gyömbér1 pohár joghurt...
Bővebben...

Csőben sült sajtos kelbimbó

Hozzávalók: 1 kg kelbimbó 2 dl tej 2 dl tejföl 1 tojás 2 púpozott evőkanál liszt 4 dkg sütőmargarin 6 dkg sajt 2 evőkanál olaj 2 evőkanál zsemlemorzsa szerecsendió só...
Bővebben...

Japán csirkenyárs

Hozzávalók:* 80 dkg csirkemellfilé,* 5 dkg liszt,* 2 dl tyúkhúsleves,* 1 dl száraz fehérbor,* 2 evőkanál szójamártás,* 5 dkg vaj, só,* késhegynyi őrölt gyömbér,* bors...
Bővebben...

Baconbe bugyolált almás-gesztenyés csirke

Hozzávalók: 6 db csirkemellfilé 4 db alma 25 dkg előfőzött gesztenye 1 nagy fej lilahagyma 25 dkg bacon szalonna só bors fűszervaj vaj...
Bővebben...

Ribizlis-diós rakott palacsinta

Hozzávalók:•    10 palacsinta•    30 dkg ribizlidzsem•    15 dkg darált dió•    1/2 dl rum•    1 csomag mazsola•    4 tojásfehérje•    3 evõkanál porcukor•    3-4 fürt ribizli...
Bővebben...

Bazsalikomos tészta spárgáv

Hozzávalók 4 személyre:* 50 dkg zöld spárga (vagy 1 kg fehér)* 1 csokor bazsalikom* 3 dkg tisztított pisztácia* 1 evőkanál ételízesítő* 25 dkg széles metélt tészta* A hollandi mártáshoz:* 4 tojássárgája* 2 dl tejszín* 15 dkg vaj* 1 evőkanál citromlé...
Bővebben...

Friss tavaszi saláta paradicsomosan

Hozzávalók:15 dkg színes csavart tészta3 ek. olívaolaj10 dkg sajt5 dkg dióbazsalikom, rozmaring2 ek. borecet2 gerezd fokhagyma1 dl paradicsomsűrítménysó, bors, cukor...
Bővebben...

Dijoni csirkés, brokkolis tészta

Hozzávalók: 45 dkg penne (tollhegy) tészta 25 dkg csirkehús só bors 2 gerezd fokhagyma 2 e.kanál olaj 15 dkg brokkoli (lehet mirelit is) 1 kicsi piros színű kaliforniai paprika 1-1,5 dl csirkehúsleves (lehet kockából) 3 dl tejszín 1 e.kanál étkezési keményítő 3 e.kanál dijoni mustár...
Bővebben...

Sörös pulyka rozmaringágon

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg filézett pulykacomb vagy pulykamell, , 2 db csirkemáj, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 közepes fej lilahagyma, 1 közepes fej főzőhagyma, fél üveg sör - a legjobb a barna sör, kevés szójaszósz, baromfihús-fűszerkeverék, kb. 5 dkg vaj vagy margarin, 3-4 darab 10 cm-es friss rozmaring ág, ha nincs, akkor őrölt rozmaring, só ízlés szerint...
Bővebben...

Köleses csirke

Hozzávalók:1 kisebb csirke (kb. 1 kg),20 dkg köles,50 dkg póréhagyma,1 sárgarépa,3 evőkanál vaj,2 zöldségleves kocka,1 kisebb babérlevél,6 szem feketebors,1 dl tejszín,2 evőkanál fél csokor apróra vágott petrezselyem, fél citrom leve,1 mokkáskanálnyi őrölt fehérbors,só...
Bővebben...

Cseresznyés túrófelfújt

Hozzávalók: 40 dkg cseresznye, 4 mokkáskanál vaj, 1 csomag császármorzsa, 4 mokkáskanál sütőpor, 25 dkg sovány túró...
Bővebben...

Ánizsos csirkemell chilis zöldkörettel

Hozzávalók: 50 dkg csirkemellfilé 4 evőkanál étolaj 1 evőkanál anizs só bors A zöldkörethez: 1 fej vöröshagyma 1 db chillipaprika 1 db zöldpaprika 1 db kaliforniai paprika 20 dkg gomba 2 evőkanál szójaszósz 1 kávéskanál cukor...
Bővebben...

Pulyka vadászmártásban

Hozzávalók:60 dkg pulykamellsárgarépa25 dkg gomba1 db hagyma1 ek. liszt2,5 dl tejfölmustársó, bors...
Bővebben...

Rizottó

Hozzávalók: 50 dkg csirkemell 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 3 pohár rizs 2 dl fehérbor 1/2 l csirkeleves só, őrölt bors 5 dkg sajt olaj  ...
Bővebben...

Arancini (bundázott rizsgolyók)

Hozzávalók:1 bögre rizsegy darabka dolce gorgonzola (vagy más sajt)sózsemlemorzsa2 tojásfinomlisztolaj...
Bővebben...

Nutellás túrógombóc

Hozzávalók:* 50 dkg tehéntúró* 1 egész tojás* 6 dkg búzadara* 1 kávéskanál liszt* 1 citrom reszelt héja* 1 csipetnyi só* 10 dkg zsemlemorzsa* 1 vaníliáscukor* 1 kávéskanál vaj* nutella, szükség szerint...
Bővebben...

Videóajánló

JavaScript is disabled!
To display this content, you need a JavaScript capable browser.


Hirdetés


Makói fürdő beruházás élőben!


Hirdetés



Keresd Magad Degeszre - Ebből Te sem maradhatsz ki!


Rendezvények



Hirdetés

Partnereink




 

Hírdetés
GoldWayForex





Big Burger


Aktuális étlapunk letöltése

6900 Makó Bajcsy Ltp.
Tel.: 20/ 590 - 9608


Pintér vendéglő



Aktuális étlapunk letöltése

Apátfalva, Széchenyi utca 94.

Telefon: 62/260-224


Rocco pizzéria



6900 Makó, Csanád Vezér tér 7-9.

Nyitvatartás: 09:00-23:00

E-mail: mail@rocco.hu


Maros pub


Étterem elérhetősége
6900 - Makó, Rákóczi u. 6.
Tel.: +36 62/211 - 424
www.marospub.hu

Korona Étterem


Korona Étterem és Konferencia-központ
6900 Makó, Széchenyi tér 10.
Telefon/ fax: +36 62 211 082, +36 70 296 5286

Étlap