GoldWayForex


Ma 2012. május 18. péntek, Erik és Alexandra napja van.

Fábry is evett a makói Válságból

Egy makói kisvállalkozás, a Galla Sweet Kft. jóvoltából most már akár meg is ehetjük a válságot – ezen a néven hozott ugyanis forgalomba a makói édességgyár egy nugátszeletet.


A Válság szelet nevéhez méltóan olcsó, kék-fehér csomagolása puritán, íze viszont nem rosszabb a többinél. Az elnevezés sikeresnek tetsző marketingfogás, az elmúlt években ugyanis nemigen múlt el úgy nap, hogy a szót ne hallottuk volna valamilyen összefüggésben, bevezetni a piacra tehát nem kellett – más kérdés, hogy a válságról az ember általában nem feltétlenül valamilyen csemegére asszociál.

A rumos-kakaós ízesítésű nugát az elmúlt bő fél év alatt komoly népszerűségre tett szert. Ha az ember rákeres a világhálón, több tucat találatot kap. Írtak róla szórakoztató stílusú blogokban, sőt komoly gazdasági magazinban is, legutóbb pedig az ismert humorista, Fábry Sándor evett meg belőle egy szeletet a show-jában. A marketingből csillagos ötösre vizsgázott cég azonban lapunktól sajnos nem kaphat jó osztályzatot kommunikációból: a társaság egyik vezetője ugyanis nyilatkozott nekünk arról, hogy a csoki „keresztapja" az egyik üzletkötőjük volt, elmondta, hogy mekkora sikere van a terméknek – aztán egy másik letiltotta a nyilatkozatot.

A névötlet másoknak is megtetszett, hallottunk már Válság vekniről, sőt a Szeged Nagyáruházban Válság szemüveg-kereskedés is működik.

 

Megosztás a Facebook-on

Apróhirdetések

Zenei hírek

Receptajánló

Zöldséges sajtleves

Hozzávalók:1 fej hagyma20 dkg burgonya10 dkg zöldborsó1 paprika1 paradicsom 1 leveskockatejfölsajt...
Bővebben...

Pulyka vadászmártásban

Hozzávalók:60 dkg pulykamellsárgarépa25 dkg gomba1 db hagyma1 ek. liszt2,5 dl tejfölmustársó, bors...
Bővebben...

Céklachips

Hozzávalók: 3 közepes nyers cékla olaj...
Bővebben...

Egreslepény

Hozzávalók (8 szelethez):A tésztához:3,5 dl (kb. 25 dkg) liszt12,5 dkg vaj4-5 evőkanál hideg vízA töltelékhez:kb. 75 dkg egres8-10 dkg cukor1 evőkanál burgonyalisztesetleg 2 evőkanál piskótamorzsa vagy darált háztartási kekszA tetejére:1 tojás...
Bővebben...

Pulykamell böllér módra

Hozzávalók 60 dkg pulykamell, 25 dkg füstölt szalonna, 20 dkg parasztkolbász, 1 dl fehérbor, 2 evőkanál olaj, mustár, só, bors, pirospaprika.  ...
Bővebben...

Friss tavaszi saláta paradicsomosan

Hozzávalók:15 dkg színes csavart tészta3 ek. olívaolaj10 dkg sajt5 dkg dióbazsalikom, rozmaring2 ek. borecet2 gerezd fokhagyma1 dl paradicsomsűrítménysó, bors, cukor...
Bővebben...

Fetás grillcsomag

Hozzávalók:•    feta sajt•    paradicsom•    vöröshagyma•    fokhagyma•    olívaolaj•    burgonya•    só•    bazsalikom (lehetőleg friss)...
Bővebben...

Csőben sült tojásos brokkoli

Hozzávalók:•    50 dkg brokkoli•    4 db tojás•    4 dl tejföl•    10 dkg tarppista sajt•    10 dkg füstölt sajt•    5 dkg vaj•    só...
Bővebben...

Bazsalikomos-fokhagymás penne szárított paradicsommal

Hozzávalók 2 személy részére:1-2 db paprika2 nagyobb fej paradicsom4-5 gerezd fokhagyma1 marék friss bazsalikomlevél3-4 db szárított paradicsom2-3 kanál olívaolaj25-35 dkg penne (durum)...
Bővebben...

Japán csirkenyárs

Hozzávalók:* 80 dkg csirkemellfilé,* 5 dkg liszt,* 2 dl tyúkhúsleves,* 1 dl száraz fehérbor,* 2 evőkanál szójamártás,* 5 dkg vaj, só,* késhegynyi őrölt gyömbér,* bors...
Bővebben...

Karácsonyi puncs

Hozzávalók: 1,2 liter almabor vagy almalé 1 db fahéjrúd 1/4 teáskanál őrölt szerecsendió 0,5 dl méz 3 evőkanál friss citromlé1 evőkanál reszelt citromhéj 4,5 dl ananászlé fahéjrudak....
Bővebben...

Medvehagyma-krémleve

Hozzávalók:•    10-12 levél medvehagyma•    3-4 szál vastagabb újhagyma•    1 db fehérrépa•    ételízesítő•    1 db erőleveskocka•    1 evőkanál vaj•    2 dl főzőtejszín•    1 db tojás•    10-15 dkg reszelt sajt•    5 dkg pörkölt mogyoró•    só•    őrölt fehérbors...
Bővebben...

Currys-gyömbéres karfiolkrémleves

Hozzávalók:1 nagy fej karfiol1 közepes vöröshagyma3 gerezd fokhagyma3 teáskanál currysó1 teáskanál frissen reszelt gyömbér1 pohár joghurt...
Bővebben...

Májas krumplipogácsa

Hozzávalók:30 dkg burgonya20 dkg csirkemáj1 db egész tojás1 db zsemle1 dl tejsó, bors majoránna, pirospaprikazsemlemorzsa...
Bővebben...

Sajtos, tejszínes hal

Hozzávalók:40 dkg halszelet só, bors, ételízesítő5 dl tejföl2 dl tejszín2 gerezd fokhagyma 10 dkg sajt...
Bővebben...

Bacon alatt sült almás csirkemell

Hozzávalók:•    3 nagyobb érett alma•    1 egész csirkemell•    25 dkg bacon•    10 dkg füstölt sajt•    só•    bors•    1 evőkanál olaj...
Bővebben...

Tatárbifsztek

Hozzávalók:* 20 dkg friss marha színhús (legjobb a bélszín)* 1 kis fej vöröshagyma* 3 nagy gerezd fokhagyma* 3 evőkanál mustár* 1 teáskanál őrölt bors* 1 kávéskanál só* 2 teáskanál olívaolaj...
Bővebben...

Kiflifelfújt

Hozzávalók:* 8 db kifli * 10 dkg vaj* 4 tojás* 2 csomag vaníliás cukor* 6 dl tej* 10 dkg porcukor* 15 dkg tejben áztatott mazsola...
Bővebben...

Pirított sertéjmáj

Hozzávalók:50 dkg sertésmáj 3 ek. paradicsompüré 2 fej vöröshagyma só, őrölt bors majoránna 2 dl száraz vörösbor...
Bővebben...

Klasszikus francia hagymaleves

Hozzávalók: 40 dkg vöröshagyma 5 dkg vaj 1 evőkanál finomliszt 1 l csontlé 1 teáskanál só kevés frissen őrölt feketebors 8 szeletnyi baguette 10 dkg Gruyere sajt...
Bővebben...

Videóajánló

JavaScript is disabled!
To display this content, you need a JavaScript capable browser.


Hirdetés


Makói fürdő beruházás élőben!


Hirdetés



Keresd Magad Degeszre - Ebből Te sem maradhatsz ki!


Rendezvények



Hirdetés

Partnereink




 

Hírdetés
GoldWayForex





Big Burger


Aktuális étlapunk letöltése

6900 Makó Bajcsy Ltp.
Tel.: 20/ 590 - 9608


Pintér vendéglő



Aktuális étlapunk letöltése

Apátfalva, Széchenyi utca 94.

Telefon: 62/260-224


Rocco pizzéria



6900 Makó, Csanád Vezér tér 7-9.

Nyitvatartás: 09:00-23:00

E-mail: mail@rocco.hu


Maros pub


Étterem elérhetősége
6900 - Makó, Rákóczi u. 6.
Tel.: +36 62/211 - 424
www.marospub.hu

Korona Étterem


Korona Étterem és Konferencia-központ
6900 Makó, Széchenyi tér 10.
Telefon/ fax: +36 62 211 082, +36 70 296 5286

Étlap