GoldWayForex


Ma 2012. május 18. péntek, Erik és Alexandra napja van.

Képeslapok könyvben

Milyen volt Makó egykor és milyenné lett mára?

Amikor lapunkban írtunk arról az áprilisban kiadott különleges kötetről, ami régi, 1945-ig megjelent képeslapok segítségével mutatja be a korabeli Makót, mi is éltünk a lehetőséggel, és illusztrációként
a régi vasútállomás mellé a mairól adtunk közre egy fotót. Ez a képpár megjelent a második makói képeslapkönyvben.

Az első kötet 1200 példánya két hét alatt elfogyott. A sikeren felbuzdulva az ötletgazda, Halász Tamás – egyben maga is képeslapgyűjtő – összeállított egy újat, amelyben egyrészt az előzőből kimaradt, 1945-ig megjelent lapok láthatók, másrészt az azóta készültek, de egy fejezet a régi lapok mellett bemutatja azt is, milyenek most az akkor megörökített épületek. Látható többek között a Maros-híd, a gimnázium, a főtér, az ortodox zsinagóga, és persze a vasútállomás is. A könyvhöz ezúttal is Tóth Ferenc nyugalmazott múzeumigazgató írta a szöveget, a lapok pedig a múzeum, illetve olyan gyűjtők kollekciójából kerültek ki, mint Börcsök Ernő, Halász Tamás, Konti Zsolt, Miskolczi József, Szilágyi Imre és Tóth Tamás.

 

Megosztás a Facebook-on

Apróhirdetések

Zenei hírek

Receptajánló

Fokhagymás pecsenye

Hozzávalók: négy szelet tarja, 2 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál liszt, 3 evőkanál mustár, 1 fej vöröshagyma,...
Bővebben...

Rakott káposzta

Hozzávalók:1 kg savanyú káposzta1 hagyma1 paradicsom1 paprika50 dkg darált hús2 bögre rizs3 pohár tejfölőrölt pirospaprika25 dkg bacon...
Bővebben...

Sajtos rakott karaj

Hozzávalók:* 10 szelet karaj csont nélkül* 20 dkg trappista sajt* 5 dl tejszín* 5 dkg vaj* olaj* liszt* só* bors...
Bővebben...

Gombás-paradicsomos gnocchi sült szalonnával

Hozzávalók:•    500g mirelit gnocchi•    1 fej hagyma•    2 gerezd fokhagyma•    gomba•    2 db paradicsom•    1 db TV paprika•    só•    bors•    pirospaprika•    petrezselyem•    sajt (füstölt sajt a legjobb)•    bacon•    olaj...
Bővebben...

Fűszeres grillezett kukorica

Hozzávalók hat személyre:1/3 csésze margarin vagy vaj, 2 evőkanál felvágott petrezselyem, 1/4 teáskanálnyi só, 1 teáskanálnyi őrölt feketebors, 6 zsenge kukoricacső....
Bővebben...

Rizottó

Hozzávalók: 50 dkg csirkemell 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 3 pohár rizs 2 dl fehérbor 1/2 l csirkeleves só, őrölt bors 5 dkg sajt olaj  ...
Bővebben...

Töltött gomba fóliában sütve

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg nagyobb fejű gomba, 2 szál újhagyma, 4 dkg vaj, 30 dkg darált pulykasonka, 10 dkg reszelt sajt, 1 tojás...
Bővebben...

Medvehagyma-krémleve

Hozzávalók:•    10-12 levél medvehagyma•    3-4 szál vastagabb újhagyma•    1 db fehérrépa•    ételízesítő•    1 db erőleveskocka•    1 evőkanál vaj•    2 dl főzőtejszín•    1 db tojás•    10-15 dkg reszelt sajt•    5 dkg pörkölt mogyoró•    só•    őrölt fehérbors...
Bővebben...

Hideg sárgabarackleves

Hozzávalók:1 citrom60 dkg érett sárgabarack (vagy konzerv)1 dl fehérbor15 dkg cukor1 kisujjnyi fahéj2 dl tejföl1 csomag vaníliás pudingpor...
Bővebben...

Köleses csirke

Hozzávalók:1 kisebb csirke (kb. 1 kg),20 dkg köles,50 dkg póréhagyma,1 sárgarépa,3 evőkanál vaj,2 zöldségleves kocka,1 kisebb babérlevél,6 szem feketebors,1 dl tejszín,2 evőkanál fél csokor apróra vágott petrezselyem, fél citrom leve,1 mokkáskanálnyi őrölt fehérbors,só...
Bővebben...

Sörrel sült csirke

Hozzávalók:* kb. 1,5 kg csirkecomb és –szárny* 20 dkg vöröshagyma finomra vágva* 20 dkg paradicsom kis kockára vágva* 20 dkg sárgarépa kis kockára vágva* 20 dkg zeller kis kockára vágva* 5 dl világos sör* liszt* olaj* bors* majoránna* só...
Bővebben...

Erotikus pontyfilé paplan alatt

Hozzávalók:Fejenként 2-2 szelet pontyfilé1 pohár joghurtfél deci fehérborkicsi vaj, só és bors...
Bővebben...

Arancini (bundázott rizsgolyók)

Hozzávalók:1 bögre rizsegy darabka dolce gorgonzola (vagy más sajt)sózsemlemorzsa2 tojásfinomlisztolaj...
Bővebben...

Spenótos tészta baconnel

Hozzávalók:* 50 dkg spenót (fagyasztott is lehet)* 25 dkg szélesmetélt* 10 dkg bacon* 20 dkg fiatal Gouda sajt reszelve* 2 db tojás* 2 dl főzőtejszínű* 1 evőkanál vaj* 2 fej vöröshagyma* 2 gerezd fokhagyma* só* bors* szerecsendió...
Bővebben...

Diós-parmezános csirkenyárs grillezett paradicsommal

Hozzávalók 4 személyre:• 60 dkg csirkemellfilé• 2 tojás • 15 dkg darált dió• 8 dkg parmezán sajt, reszelve• só• olaj a sütéshez...
Bővebben...

Sárgarépás rakott karfiol

Hozzávalók:60 dkg karfiol20 dkg sárgarépa1 evőkanál vaj3 dl natúr joghurt1 tojás2 evőkanál vágott petrezselyem10 dkg reszelt sajt...
Bővebben...

Őszibarackos sajtsaláta

Hozzávalók:4 szem őszibarack vagy 1 doboz felezett, hámozott őszibarackbefőtt 40 dkg ementáli sajt 250 ml majonéz snidling vagy hagyma...
Bővebben...

Meggyes-mákos rakott palacsinta

Hozzávalók:·    palacsinta·    magozott meggy (lehet konzerv is) cukorral megszórva·    darált mák·    csokoládé·    vaj...
Bővebben...

Currys zöldbab

Hozzávalók:50 dkg zöldbab, 1 kis fej hagyma, 2 szem krumpli, 1 t.kanál citromlé, 1/4 t.kanál őrölt gyömbér, 2 szem paradicsom, 2 t.kanál vaj, 1 t.kanál kurkuma, 2 t.kanál currypor...
Bővebben...

Tejszínes újburgonya

Hozzávalók: 80 dkg burgonya, 40 dkg gomba, 1 csokor petrezselyemzöld, 3 csomag újhagyma, 1 csomag spárga, 2 db zöldpaprika, 2 dl tejszín, 2 ek. olívaolaj, só, bors...
Bővebben...

Videóajánló

JavaScript is disabled!
To display this content, you need a JavaScript capable browser.


Hirdetés


Makói fürdő beruházás élőben!


Hirdetés



Keresd Magad Degeszre - Ebből Te sem maradhatsz ki!


Rendezvények



Hirdetés

Partnereink




 

Hírdetés
GoldWayForex





Big Burger


Aktuális étlapunk letöltése

6900 Makó Bajcsy Ltp.
Tel.: 20/ 590 - 9608


Pintér vendéglő



Aktuális étlapunk letöltése

Apátfalva, Széchenyi utca 94.

Telefon: 62/260-224


Rocco pizzéria



6900 Makó, Csanád Vezér tér 7-9.

Nyitvatartás: 09:00-23:00

E-mail: mail@rocco.hu


Maros pub


Étterem elérhetősége
6900 - Makó, Rákóczi u. 6.
Tel.: +36 62/211 - 424
www.marospub.hu

Korona Étterem


Korona Étterem és Konferencia-központ
6900 Makó, Széchenyi tér 10.
Telefon/ fax: +36 62 211 082, +36 70 296 5286

Étlap