Ma 2012. május 18. péntek, Erik és Alexandra napja van.

Őrizetben a helyi ˝vagány csávó˝

Rettegésben tartotta a makói fiatalokat egy helybeli fiú. Ha nem tetszett neki valami, ellátta a bajukat. A Makói Rendőrkapitányság kedden őrizetbe vette.


Egy betöréses lopás miatt intézkedtek a Makói Rendőrkapitányság nyomozói kedden, amikor lehetséges elkövetőként szóba jött a 14 éves helybeli fiatalember. Az adatgyűjtés során a rendőrök megállapították, hogy valóban ő volt az, aki keddre virradó éjszaka betört az egyik makói ABC-be, ahonnan több mint négyszázezer forint értékben vitt el dohányárut. A kihallgatása során az is kiderült, hogy a 14 éves fiatalembernek nem ez az első összeütközése a törvénnyel, ugyanis korábban már több alkalommal is bántalmazta a helyi fiatalokat egy szórakozóhely környékén.

Először egy társával egy 20 éves fiatalembert vertek el, majd egy 16 éves fiút vettek körbe, akit egy-két pofon után arra is kényszerítettek, hogy csókolja meg az elkövető cipőjét. Amikor a sértett ennek eleget, a 14 éves gyanúsított fejbe rúgta a fiút.

Ellene több rendbeli garázdaság, zsarolás és lopás miatt kezdeményezett büntetőeljárást a Makói Rendőrkapitányság. Kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását - tájékoztatta a delmagyar.hu-t Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

 

Megosztás a Facebook-on

Apróhirdetések

Zenei hírek

Receptajánló

Gesztenyével és aszalt szilvával töltött csirkemell

Hozzávalók: 2 személynek: 1 nagyobb csikemell 15 dkg natúr gesztenyepüré 15-20 dkg aszalt szilva só bors kakukkfű libazsír 1 dl fehérbor 1 dl whisky vagy konyak...
Bővebben...

Fokhagymás pulykacsíkok

Hozzávalók:•    70-80 dkg pulykacomb felcsíkozva•    fél dl étolaj•    4-5 (nagyobb) gerezd fokhagyma•    2 teáskanál ételízesítő•    2 lapos teáskanál bors•    1 púpozott teáskanál majoránna•    kevés só...
Bővebben...

Fokhagymakrémleves

Hozzávalók:1fej fokhagyma1 fej vöröshagyma2 dl tejszín2dl tejpetrezselyemzöldolajliszt,só, mustár, bors...
Bővebben...

Paprikás, sült zöldbab

Hozzávalók:1kg zöldbab /mirelit is lehet/ 1/2 kg burgonya, 2 fej vöröshagyma, pirospaprika,só, olaj...
Bővebben...

Narancsos marharagu áfonyalekvárral

Hozzávalók: (4 személyre) 60 dkg marhahús 20 dkg gomba 30 dkg narancs 15 dkg hagyma 5 dkg füstölt szalonna 1 ek. áfonyalekvár só, bors, kakukkfű 2 dl vörösbor...
Bővebben...

Krumplileves cheddarral

Hozzávalók:1 kisebb vöröshagyma5 dl víz5 dl tej30 dkg krumpli1 fakanálnyi vaj1 evőkanál lisztsófrissen őrölt bors...
Bővebben...

Paradicsomos káposzta

Hozzávalók: 1 db fejes káposzta 5 dl paradicsomsűrítmény 20 dkg darált sertéshús 2 ek. rizs 1 tojás 1 fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 ek. étolaj 1 ek. liszt só, bors, cukor pirospaprika, darált kömény  ...
Bővebben...

Marhasült zöldségkörettel

Hozzávalók: 80 dkg marhacombfehérrépasárgarépa10 dkg zöldborsóőrölt bors, sóolaj...
Bővebben...

Görögdinnye kecskesajttal

Hozzávalók: 20dkg friss kecskesajt, 1kg görögdinnye, néhány levél friss bazsalikom, frissen őrölt bors, olívaolaj, 2,5 dl balzsamecet...
Bővebben...

Aszaltszilva-leves pörkölt dióval

Hozzávalók 4 személyre:•    20 dkg magozott aszalt szilva•    8 szem szegfűszeg•    1 kis darab fahéj•    4 dkg tisztított dió•    6 dkg cukor•    1 dl vörösbor•    1 teáskanál étkezési keményítő•    1 dl tejszín...
Bővebben...

Muffintorta (almás)

Hozzávalók:6 db alma2 dl liszt1 csomag sütőpor2 tojás1/2 dl cukor1/2 dl olaj1 dl tej...
Bővebben...

Medvehagymás tészta

Hozzávalók: 2 fő részére: * 25 dkg makaróni vagy penne * 4 marék medvehagymalevél * 2 nagy paradicsom * 2 teáskanál paradicsompüré * 2 evőkanál olívaolaj * só...
Bővebben...

Sajtos, tejszínes hal

Hozzávalók:40 dkg halszelet só, bors, ételízesítő5 dl tejföl2 dl tejszín2 gerezd fokhagyma 10 dkg sajt...
Bővebben...

Pulykamell ricottával és spárgával

Hozzávalók 2 személyre:•    50 dkg spárga•    20 dkg pulykamell•    8 dkg zabpehely•    4 evőkanál joghurt•    4 evőkanál ricotta•    4 evőkanál olaj•    só•    feketebors•    fokhagyma...
Bővebben...

Füstölt hússal töltött őzlábgomba

Hozzávalók:•    8 még szét nem nyílt őzlábgomba kalap•    5 evőkanál főzőtejszín•    3 evőkanál zsemlemorzsa•    20 dkg főtt füstölt hús ledarálva•    2 szál újhagyma•    petrezselyemzöld•    őrölt feketebors•    só...
Bővebben...

Izgalmas és ízletes receptek

Szerémi Nóra várja önöket is minden hétköznap délelőtt a Rádió Ice magazinjában....
Bővebben...

Pulyka vadászmártásban

Hozzávalók:60 dkg pulykamellsárgarépa25 dkg gomba1 db hagyma1 ek. liszt2,5 dl tejfölmustársó, bors...
Bővebben...

Bélszínlángos

Hozzávalók: 8 vékony bélszínszelet, 25 deka gomba, só, 10 deka vaj, törött bors, egy tojásfehérje. ...
Bővebben...

Lencseleves

Hozzávalók: 30 dkg lencse 2 ek. liszt 1 pohár tejföl 1 kis kanál mustár 2 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 ek. ecet só, fűszerpaprika babérlevél...
Bővebben...

Kacsahús almával

Hozzávalók:4 kacsamelljuharszirup5 dkg vaj2 almaőrölt bors, só...
Bővebben...

Videóajánló

JavaScript is disabled!
To display this content, you need a JavaScript capable browser.


Hirdetés


Makói fürdő beruházás élőben!


Hirdetés



Keresd Magad Degeszre - Ebből Te sem maradhatsz ki!


Rendezvények



Hirdetés

Partnereink




 

Hírdetés
GoldWayForex





Big Burger


Aktuális étlapunk letöltése

6900 Makó Bajcsy Ltp.
Tel.: 20/ 590 - 9608


Pintér vendéglő



Aktuális étlapunk letöltése

Apátfalva, Széchenyi utca 94.

Telefon: 62/260-224


Rocco pizzéria



6900 Makó, Csanád Vezér tér 7-9.

Nyitvatartás: 09:00-23:00

E-mail: mail@rocco.hu


Maros pub


Étterem elérhetősége
6900 - Makó, Rákóczi u. 6.
Tel.: +36 62/211 - 424
www.marospub.hu

Korona Étterem


Korona Étterem és Konferencia-központ
6900 Makó, Széchenyi tér 10.
Telefon/ fax: +36 62 211 082, +36 70 296 5286

Étlap