Ma 2012. május 18. péntek, Erik és Alexandra napja van.

Helyi hírek

Beszélő táblák segítik a parkolást Makón

Egymást érik az autók a főtéri parkolóhelyeken Makón, pedig nem is olyan messze a fürdőtől rengeteg szabad hely van még. A Hagymatikum körüli utcák többsége le van zárva, a városban ismeretlenül bolyongóknak segítenek parkolót találni a helyi önkormányzat beszélő táblái.

Vasárnap délben kevesebb mint 30 autó volt a Hollósy Kornélia utcai parkolóban, pedig a főtéren egymást érik a kocsik. A Hagymatikum Fürdőtől 400 méterre található beton placc nem régen készült el, használható, mégis hónapokon keresztül üresen állt.

Most sincs nagy tumultus, pedig a helyi önkormányzat különleges módon segíti a hosszú hétvégére a városba érkezőket abban, hogy le tudják tenni a verdát. Aki eljut a fürdőig, attól a pénztárnál kihelyezett szórólapon kérnek elnézést az átmeneti kellemetlenségért. Hogy segítsék a parkolóvadászokat kilenc diákot szereltek fel parkoló jellel, útbaigazító nyíllal és info felirattal ellátott táblával. A 43-as főút melletti hagymaszobortól elvezetnek egészen a parkoló bejáratáig. A táblák előnye, hogy nem csak magyarul, hanem angolul is szóra bírhatóak, így idegen nyelven is lehet informálódni tőlük. A diákok szombaton, vasárnap, hétfőn és kedden igazítják útba az autósokat, reggel kilenc és délután kettő óra között dolgoznak.

Egyébként sincs könnyű dolga annak, aki most szeretné megközelíteni a fürdőt. A mögötte lévő utcákban eddig tudtak parkolni a sofőrök, viszont most a városban zajló beruházások miatt, ezek le vannak zárva. A fürdő túloldalán a tanuszoda előtt is volt jónéhány autópihentető hely, de most a Szent István térre sem lehet behajtani.


A fürdővendégek a legegyszerűbben a Korona Étterem parkolójában tudják letenni a kocsit, így az folyamatosan dugig van. Éppúgy, mint a buszpályaudvar felé vezető út mindkét oldala. A viszonylag egyszerűen megközelíthető Hagymaház mögött bőven volt ma szabad hely és a 43 főútról, Szeged irányából a Széchenyi téri körforgalom előtt jobbra lekanyarodva, a sárga üzletsor takarásában is. A parkolás ingyenes a városban, a KRESZ- táblákat viszont érdemes figyelni.

 

Talajterhelési díj: 42-en meggondolták magukat

Makón 140 ingatlant érint a talajterhelési díj megtízszereződése – ennyi tulajdonos mulasztotta el a csatlakozást a 90-es években kiépült szennyvízelvezető hálózathoz. Közülük a díjemelés hatására 42-en máris meggondolták magukat; most már ötödébe kerül, ha az ember inkább csatornadíjat fizet.

Makón 140 ingatlant érint az, hogy a talajterhelési díjat február elsejétől a tízszeresére, azaz – az elfogyasztott ivóvíz mennyisége után – köbméterenként 120-ról 1200 forintra emelték. Ennyi ház van ugyanis a 90-es években épült szennyvízvezetékek mentén, amelyeket nem kötöttek rá a hálózatra, maradtak a derítőnél és a szippantásnál – mondja Medgyesi Pál, a Makó Térségi Víziközmű Kft. vezérigazgatója. A talajterhelési díj logikája az, hogy ahol megoldott a szennyvízelvezetés lehetősége, ott a természet kímélése érdekében ösztönözze a rákötést. Országosan egyébként nagyjából 5–10 százalék az aránya azoknak az otthonoknak, amelyeket hálózatra lehetne csatlakoztatni, tulajdonosuk azonban eddig ezt elmulasztotta.

A díjat még 2003-ban foglalták törvénybe, eddigi mértéke azonban nem bizonyult ösztönzőnek. Makón például egy átlagos ingatlan havi talajterhelési díja a csatornadíjnak a fele volt. Most az ötszöröse lett. Ha egy átlagos, azaz évente 70 köbmétert fogyasztó háztartást veszünk alapul, az éves megtakarítás a szennyvíz elvezetésével akár 60 ezer forint is lehet – mondja a vezérigazgató. És ebben még nincs benne az esetleg szükséges szippantás költsége. Ez köbméterenként bruttó 2500– 3000 forintba kerül – településenként változó.

Hogy az arányok javuljanak, és a lakosság könnyebben meneküljön meg a váratlan költségnövekedéstől, a vízműveket üzemeltető önkormányzati társaság az érintett, vélhetőleg nem lakatlan ingatlanok tulajdonosait még a múlt hónapban levélben kereste meg. Kedvezményt is ígértek nekik: a kereskedelemben beszerezhetőnél olcsóbb csövet, illetve műszaki segítséget a rákötéshez. Közülük azóta 42-en jelezték csatlakozási szándékukat – a legtöbben már el is végeztették a munkát.

Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy van még további közel 140 olyan ház is a városban, amelyet még a korábbi csatornaberuházások idején kellett vagy lehetett volna rákötni a vezetékre. A talajterhelési díj drasztikus emelése elvben ezek gazdáit is érintené, a problémát azonban rövid időn belül megoldja, hogy ezeket az ingatlanokat a most zajló új térségi szennyvízberuházás keretében rákötik a hálózatra. Ha azonban 3 hónapon belül nem csatlakoznak, már nekik is kell talajterhelési díjat fizetniük. Ez a szabály egyébként az új csatornák melletti ingatlanokra is vonatkozik.

 

Mindenütt építkeznek a Hagymatikumnál

Ha az ember körbesétálja a makói Hagymatikumot, mindenütt építkezést talál – folyik az 1,35 milliárdos városközpont-rehabilitáció. A lakók, közlekedők türelmére május végéig lesz szükség.

Nehezen tudják megközelíteni otthonaikat a makói régi városháza melletti, Szegedi utcai emeletes háztömb lakói. A háztömb és a mellette lévő másik közti parkoló aszfaltját felverték, és csak egy keskeny sávot hagytak a bejárásra a lépcsőházak felé. A dolog persze átmeneti, lesz egy új parkoló, a lakók viszont azt szeretnék kárpótlásként, hogy a ház mögötti parkosítást is elvégeznék. Mint kiderült, az önkormányzat valóban azt tervezi, hogy füvesít, illetve kerékpártárolókat létesít itt.

Hasonló munkák egyébként a tavaly indult városközpont-rehabilitáció folytatásaként szerte a fürdő körül zajlanak – elég körbesétálni a Makovecz Imre tervezte Hagymatikumot. A Szent János téren például jelenleg a járda burkolása zajlik díszkővel, parkolót alakítanak ki a Szegedi utcai ABC mellett, és épül a tanuszoda bejáratával szembeni szökőkutas pihenőpark. A Teleki László utcában markolók dolgoznak, a Makovecz téren ugyancsak parkolót és utakat építenek, valamit szökőkutat és látványmedencét, a Csanád vezér tér Bérpalota felőli részén pedig az utat és a járdát burkolják – itt is lesz szökőkút, sőt ivókút is.

A városházán megtudtuk: a belváros felújításának most zajló munkáit a Bükki Bánya Kft. végzi – a teljes beruházás költségvetése 1,35 milliárd, amiből 884 milliót az Unió adott. Az építkezés befejezése május végén várható. Addig az érintett területen alkalmanként forgalomkorlátozásra, parkolási nehézségekre kell számítaniuk az autósoknak, néhol a gyalogosoknak, kerékpárosoknak is nehéz közlekedni
.

 

Új fővállalkozót keresnek a fúráshoz

Új fővállalkozóval szeretné befejezni a több mint 900 milliós makói termálberuházást a befektető – jelentette be a makói képviselő-testület múlt szerdai ülésén Gansperger Gyula, a Materm Kft. igazgatója.

A projektbe kockázati tőkével beszállt, és többségi tulajdont szerzett befektetőalap képviseletében megerősítette, amit Marosvári Attila alpolgármester nyilatkozott legutóbb: a következő fűtési szezon kezdetére be tudják fejezni a megakadt beruházást. Eddig megújították a régi termelő termálkutat, a főbb vezetékeket, és két visszasajtoló kutat akarnak fúrni. A városszéli helyszínen a tervezettnél, 1700 méternél 400 méterrel mélyebbre kell menni, mert ott lesz megfelelő réteg a kihűlt víz fogadására, de ehhez új engedély kell. A gerizdesi kútfúrásnál pedig kár érte a berendezést, amit már meg is térített a biztosító. Gansperger azt mondta, a projekt várhatóan 100-120 millió forinttal többe kerül a tervezettnél, de ezt vállalja a befektető. Az eddigi fővállalkozóval azonban szerződést bontottak. Okokat nem említett Gansperger Gyula.

Ez a fővállalkozó a Brunner Kft., amelyet a projekt indulásakor a makói önkormányzat vont be. Kurunczi Mihály, a cég igazgatója azt mondta, szóban tényleg tájékoztatta őket a befektető erről a szándékáról, de hivatalosan, írásban még nem bontottak szerződést. Kurunczi azt mondta, valóban az történt a két kúttal, ami eddig elhangzott. Azért sem érti a befektető döntését, mert a biztosító is elismerte, ezt a helyzetet – a fúróberendezés beszorulását egy geológiai jelenség miatt – nem lehetett kivédeni, tehát nem történt hiba. A Brunner igazgatójának meggyőződése, hogy gyorsabban haladt volna a munka, már túl lennének az új engedély megszerzésén is, ha a befektető nem késlekedik menet közben a finanszírozással. Kurunczi sajnálja, hogy őket nem hívták meg a képviselő-testület ülésére, holott megállapodtak az önkormányzattal, hogy ahol nyilvánosan esik szó a projektről, oda ők is hivatalosak.

 


Megosztás a Facebook-on

Apróhirdetések

Zenei hírek

Receptajánló

Rózsaborsos kecskesajtkrém

Hozzávalók 6 személyre:20 dkg natúr kecskesajt5 dkg natúr sovány krémsajt1 fej hagymabazsalikomsórózsabors1 gerezd fokhagyma1-2 apróra vágott pirított dió...
Bővebben...

Gesztenyével és aszalt szilvával töltött csirkemell

Hozzávalók: 2 személynek: 1 nagyobb csikemell 15 dkg natúr gesztenyepüré 15-20 dkg aszalt szilva só bors kakukkfű libazsír 1 dl fehérbor 1 dl whisky vagy konyak...
Bővebben...

Paradicsomos káposzta

Hozzávalók: 1 db fejes káposzta 5 dl paradicsomsűrítmény 20 dkg darált sertéshús 2 ek. rizs 1 tojás 1 fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 ek. étolaj 1 ek. liszt só, bors, cukor pirospaprika, darált kömény  ...
Bővebben...

Görög sertésszelet

Hozzávalók 4 személyre:4 szelet karaj,1 gerezd fokhagyma,3 ek. olaj,só,őrölt bors,2 kk. oreganó,1dl citrom leve...
Bővebben...

Céklachips

Hozzávalók: 3 közepes nyers cékla olaj...
Bővebben...

Dijoni csirkés, brokkolis tészta

Hozzávalók: 45 dkg penne (tollhegy) tészta 25 dkg csirkehús só bors 2 gerezd fokhagyma 2 e.kanál olaj 15 dkg brokkoli (lehet mirelit is) 1 kicsi piros színű kaliforniai paprika 1-1,5 dl csirkehúsleves (lehet kockából) 3 dl tejszín 1 e.kanál étkezési keményítő 3 e.kanál dijoni mustár...
Bővebben...

Kocsonya

Hozzávalók:2 első csülök 4-5 köröm jó darab sertésbőr 4 gerezd fokhagyma 20 szem fekete bors 2 babérlevél só 2 szárított chilipaprika ...
Bővebben...

Amerikai palacsinta

Hozzávalók:- fél teáskanál só- két és fél teáskanál sütőpor (ettől lesz vastag a tészta)- két csésze liszt (átszitálva)- egy tojás felverve- két evőkanál olvasztott vaj- másfél csésze tej...
Bővebben...

Csirkecomb kókuszbundában

Hozzávalók:•    4 csirkecomb•    1 kávéskanál só•    1 kávéskanál fehérbors•    1 evőkanál édes-nemes paprika•    6 evőkanál kókuszreszelék•    1 tojás•    4 evőkanál vaj...
Bővebben...

A farsangi fánk

Hozzávalók:50 dkg liszt3 dkg élesztő4 tojássárgája10 dkg sütőmargarin10 dkg cukor1 csomag vaníliás cukorkb. 3 dl tej1 evőkanál rumfél citrom reszelt héja...
Bővebben...

Bazsalikomos tészta spárgáv

Hozzávalók 4 személyre:* 50 dkg zöld spárga (vagy 1 kg fehér)* 1 csokor bazsalikom* 3 dkg tisztított pisztácia* 1 evőkanál ételízesítő* 25 dkg széles metélt tészta* A hollandi mártáshoz:* 4 tojássárgája* 2 dl tejszín* 15 dkg vaj* 1 evőkanál citromlé...
Bővebben...

Sárgarépachips

Hozzávalók: 3 nagy sárgarépa fél maroknyi friss koriander vagy petrezselyem 1 késhegynyi őrölt kömény olaj só bors...
Bővebben...

Currys zöldbab

Hozzávalók:50 dkg zöldbab, 1 kis fej hagyma, 2 szem krumpli, 1 t.kanál citromlé, 1/4 t.kanál őrölt gyömbér, 2 szem paradicsom, 2 t.kanál vaj, 1 t.kanál kurkuma, 2 t.kanál currypor...
Bővebben...

Tejszínes-húsos tészta

Hozzávalók:·    2 közepes fej hagyma·    3-4 gerezd fokhagyma·    füstölt szalonna vagy sonka ·    2-3 db paprika és paradicsom (ízlés szerint lehet több vagy kevesebb)·    50 dkg csirke- vagy pulykamell·    2 dl tejszín·    só·    bors·    kakukkfű·    ételízesítő·    50 dkg penne·    resze...
Bővebben...

Őszibarackos sajtsaláta

Hozzávalók:4 szem őszibarack vagy 1 doboz felezett, hámozott őszibarackbefőtt 40 dkg ementáli sajt 250 ml majonéz snidling vagy hagyma...
Bővebben...

Szilveszteri lencseleves

Hozzávalók (4 személyre): 25 dkg lencse, 2-2 db. nagy sárgarépa és gyökér, 1 db. kis fej vöröshagyma, 25 dkg sertéscomb, 12 dkg füstölt kolbász, 2 db. babérlevél, tejföl, zsír, só, ételízesítő, egy fej fokhagyma....
Bővebben...

Ánizsos csirkemell chilis zöldkörettel

Hozzávalók: 50 dkg csirkemellfilé 4 evőkanál étolaj 1 evőkanál anizs só bors A zöldkörethez: 1 fej vöröshagyma 1 db chillipaprika 1 db zöldpaprika 1 db kaliforniai paprika 20 dkg gomba 2 evőkanál szójaszósz 1 kávéskanál cukor...
Bővebben...

Töltött gomba fóliában sütve

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg nagyobb fejű gomba, 2 szál újhagyma, 4 dkg vaj, 30 dkg darált pulykasonka, 10 dkg reszelt sajt, 1 tojás...
Bővebben...

Forró gyümölcssaláta

Hozzávalók:* 12 szem aszalt sárgabarack* 12 szem kimagozott aszalt szilva* 10 dkg mazsola* 1 liter frissen facsart narancslé* kevés fahéj* 4 banán...
Bővebben...

Tepsis makaróni

Hozzávalók:25 dkg makaróni15 dkg darált hús1 tojás8 dkg sajtvaj, só, bors...
Bővebben...

Videóajánló

JavaScript is disabled!
To display this content, you need a JavaScript capable browser.


Hirdetés


Makói fürdő beruházás élőben!


Hirdetés



Keresd Magad Degeszre - Ebből Te sem maradhatsz ki!


Rendezvények



Hirdetés

Partnereink




 

Hírdetés
GoldWayForex





Big Burger


Aktuális étlapunk letöltése

6900 Makó Bajcsy Ltp.
Tel.: 20/ 590 - 9608


Pintér vendéglő



Aktuális étlapunk letöltése

Apátfalva, Széchenyi utca 94.

Telefon: 62/260-224


Rocco pizzéria



6900 Makó, Csanád Vezér tér 7-9.

Nyitvatartás: 09:00-23:00

E-mail: mail@rocco.hu


Maros pub


Étterem elérhetősége
6900 - Makó, Rákóczi u. 6.
Tel.: +36 62/211 - 424
www.marospub.hu

Korona Étterem


Korona Étterem és Konferencia-központ
6900 Makó, Széchenyi tér 10.
Telefon/ fax: +36 62 211 082, +36 70 296 5286

Étlap